Vissza a főoldalra
Életrajz Életrajz Életrajz
Diszkográfia Diszkográfia Diszkográfia
Dalok Dalok Dalok
Szerzők Szerzők Szerzők
Zenésztársak Zenésztársak Zenésztársak
Koncertek, turnék Koncertek, turnék Koncertek, turnék
Sajtó Sajtó Sajtó
Fotóalbum Fotóalbum Fotóalbum
Zene Zene Zene
Videó Videó Videó


Sajtó

Szegedi Egyetem
1995. április 18. kedd

Un-Unplugged

Zorán a Singben

Meleg baráti légkör – sajnos fűtés nélkül. Remek közönség – kiegészülve a Sing-Singben elmaradhatatlan kocsmaszakasszal, a homo primitivus válogatott példányaival. A szervezők – a diszkó nevéhez alkalmazkodva – leginkább bunkó és izomagyú fegyőrökhöz hasonlítottak, már csak abban is, hogy nem engedtek senkit kimenni az épületből, és később visszajönni („Ez nem falusi dizsi, b....meg, hogy pecsételgessünk.„) A plakátokon oly szellemesen hirdetett „ánplág" mellesleg nem volt unplugged. A hangosítás a legjobb akarattal sem volt minőséginek nevezhető.

De Zorán Zorán volt, hála Istennek.


– Hogy kerül Zorán a Sing-Singbe?

– Ez egy abszolút egyedi meghívás. Diszkóban nem szoktam elvállalni fellépést, mert ez a műfaj nehezen él meg a diszkó légkörében. Most sikerült megegyeznünk abban, hogy a tánctér átváltozik színházteremmé. Így már összhangban lehetünk egymással.

– Más a mai diákközönség, mint amikor a régi rajongók is eljöttek?

– Igen. Ezért játszom a SZOTÉ-n is majdnem minden évben. Azt szoktam nyilatkozni – és ez itt nem a tiszteletkör helye –, hogy a legjobb bulijaim a mai napig az egyetemeken, főiskolákon vannak. Ez a korosztály nyitott mindenféle zenére, és még nincs tele azokkal a gátlásokkal, amiket később, a felnőtté válás folyamatában össze szoktunk szedni. Ennek köszönhető, hogy ezek a bulik sokkal melegebb hangulatúak, mint általában.

– Úgy hirdették, hogy megint unplugged-koncert lesz...

– Ezt szeretném is tisztázni. amikor megláttam a plakátot, rögtön szívbajt kaptam a felirat miatt, mert szó se volt unplugged-ról. Én ennek a műfajnak nagy híve vagyok, és különösen háklis vagyok arra, hogy tartsa be mindenki a játékszabályokat. Ilyen íratlan szabály az is, hogy szó sem lehet unplugged esetében fél-playback technikáról. Márpedig én így terveztem, és ezt az első perctől kezdve tudta mindenki. A fél-playback egyébként abszolút normális egy ilyen egyszemélyes koncert esetében. Meg tudnám csinálni egy szál gitárral is a műsort, de a kicsit gazdagabb hangzás szempontjából szerencsésebb, ha a háttérből szól más hangszer is.

– De azért jobb egy unplugged-koncerten játszani, nem?

– Persze, csak rettenetesen drága műfaj. Nagyon sok zenész kell, semmi technikai kiegészítés nem lehet, iszonyú jó hangszerek kellenek, és baromi jó hangosításra van szükség ahhoz, hogy az egyébként akusztikusan megszólaló zenekar zenéjét át lehessen vinni egy nagy térbe, hogy a közönség is hallja mindazt, amit egy-egy akusztikus gitár cincog. Tavaly a harmincéves jubileumi koncertsorozatnál a szponzorokkal karöltve sikerült egy ilyen típusú bulit összehozni, de csak nagyon komoly ráfizetéssel, mert a bevétel még teltház esetében sem volt elég a költségek fedezésére. Kár, mert egy unplugged-koncerten a zenélésnek az a fajta öröme adatik meg az embernek, amit már régóta elfelejtett.

– Hogy halad a lánya a gitározással?

– Köszönöm szépen, klasszikus gitárt tanul már második éve. Nem én beszéltem rá, magától kezdte el. Remélem, örömét leli benne és nem lesz belőle zenész.

– Miért?

– Mert úgy gondolom, hogy ez egy rettenetesen nehéz pálya, és aki tehetségtelen vagy nem elég tehetséges, mégis ragaszkodik a színpadhoz, abból előbb-utóbb nagyon boldogtalan ember lesz. Nem azt akarom mondani, hogy a lányom tehetségtelen, de ha menet közben derül ki, hogy mégsem az igazi, akkor már késő.

– Némelyik dalt annak idején nagy merészség volt énekelni. Most is van még némi piszkálódás-jellegük, de már mindent szabad. Nem furcsa ez?

– Egy kicsit nehezebb dolguk van a szövegíróknak. Akkoriban az embert inspirálta a bizsergető érzés, hogy megint egy kicsit oda lehet mondogatni, hogy a sorok között elrejtett mondanivalót majd úgyis mindenki érti, de azért úgy csinál, mintha nem értené. Ez a nagy „szabad gazda" nem tett olyan jót sem a humornak, sem a dalszövegírásnak. Most ehelyett van más, hiszen az élet sorra produkálja az olyan élethelyzeteket, hogy csak győzzük kapkodni a fejünket... Igazán nem vagyunk ma sem szűkében a témáknak, de valami elmúlt. Nincs az a fajta átvitt értelmezés, szimbólumokban való gondolkodás, ami volt, mert már nincs rá szükség.

– A humorról jut eszembe: hogyan fogadja, ha parodizálják? Volt például annak idején Hofi „Fehér birkák, ti láttatok mindent" című dala...

– Természetesen nem sértődöm meg. A történethez egyébként hozzátartozik, hogy Hofi Géza annak idején meg is kérdezte, nem bánt-e majd ez a dolog. Azt mondtam, hogy nem, úgyhogy a paródia „közös megegyezéssel" született. Különben a lelke mélyén mindenki büszke arra, ha parodizálják, mert ez önmagában is jelent valamilyen ismertségi fokot.

– Az Arany Európa-díjat Kelet-Közép-Európában Ön kapta meg először. Nagyon emlékezetes módon köszönte meg: azt mondta, azok nevében veszi át a díjat, akik már korábban is legalább ennyire megérdemelték volna.

– Ennek az volt az előzménye, hogy a németek már huszonöt éve adják ezt a díjat, főleg európai művészeknek. Belegondoltam abba, hogy jó pár évvel az igazi berlini fal lebontása előtt is konszolidálódott már a viszony a két világrendszer között – még a ‘89 előtt időszakra gondolok –, és belefért volna korábban is, ha ők elég nyitottak lettek volna, hogy a kelet-európaiakat is Európa részének tekintsék. Igazságtalannak éreztem ezt, és úgy éreztem, meg kell említenem: nem azért nem kapott ilyen díjat huszonöt éven keresztül kelet-európai, mert kevésbé voltak tehetségesek, hanem mert köztünk húzódtak ezek a falak, amelyeket nemcsak mi építettünk, hanem egy kicsit ők is. Ez a nyugat-európai gőg megjelenik itt-ott, de lehet, hogy ugyanezt mondják ránk a tőlünk keletebbre lévők.

– Annak idején édesanyám járt a Metró-klubba. Most én járok a koncertjeire. Harmincegy évet kibírtak ezek a dalok úgy, hogy még mindig mondanak valamit...

– Ennek örülök is és bízom abban, hogy a következő, születőben levő lemez is tetszeni fog. Tegnap a stúdióban voltam, holnap is ott leszek. Vadonatúj dalok vannak, amire már négy éve nem volt példa, mert a ‘93-ban megjelent unplugged dupla CD egy összegző lemez volt. Ezt a tizenegy számot viszont tényleg nem hallotta még senki.

– A szerzők szokásosak?

– Ugyanazok, akik máskor, és egy vendégszerző: Závodi Gábor. Ő Demjén Ferinek írja a legtöbb számot. Vendégek mindig voltak és lesznek, már csak azért is, hogy ne legyünk olyan „belterjesek".

– Mikorra várhatjuk az új lemezt?

– Hát ha nem lesz több ilyen lazsálás, mint ez a mai, akkor körülbelül május közepe tájára.

Hajdu Anna Júlia

Nyomtatóbarát változat