– Március 2-án több művésztársával együtt jótékonysági koncerten, műsorban lép fel. A bevételt, a tiszteletdíjat vesebeteg gyermekek megsegítésére, illetve az égetően szükséges műszerek beszerzésére ajánlják fel. Mondja, Zorán, miért jótékonykodik?
– Azt hiszem, rossz a kérdése! Miért segítek az arra rászorulóknak? Hát éppen ez az! Segíteni kell, a tőlünk telhető módon. Ha művészek, énekesek, zenészek vagyunk, akkor színpadra kell állnunk. Most is az első hívó szóra igent mondtam.
– Máskor is?
– Persze. Biztosan sokan emlékeznek még az évekkel ezelőtti Live aid koncertre, az akkor született világslágerrel (We are the World). Az afrikai éhezők megsegítésére itt, Magyarországon is szerveztünk kétnapos koncertet. Presser Gábor a keményebb rock képviselőit, én pedig a többieket hívtam fellépésre. Senki nem húzta ki magát! És további példákkal jöhetnék elő...
– Mondjuk, Temesvárral.
– Igen. Az az igazság, ezek a jótékonysági koncertek úgymond látványosak, óriási sajtónyilvánosságot kapnak. De hadd emlékeztessem csak arra, hogy mi, magyar popzenészek évtizedek óta segítünk. Igaz, nem volt mindig nagydobra verve tettünk. Lehetőségeinkhez képest támogattuk már a vakokat és gyengénlátókat, a mozgássérülteket. Ezek a „hétköznapi" eseményeink legalább olyan fontosak voltak, mint egy-egy kiemelkedő, monstre koncert.
– Most Kiskunfélegyházára hívják, ahol április 21-én rendeznek jótékonysági programot a mozgássérült gyerekekért. Eljön?
– Épp a napokban kaptam meg a meghívólevelet Barczikay Lászlótól. Természetesen elvállalom a fellépést, bár meglehet, az időponttal bajban leszek, hiszen akkoriban országos turnén szerepelek. De hangsúlyozom, örömmel mondok igent. És örülök, hogy megint segíthetek az embereken.
– Zorán! Mostanában rebesgetik, össze kellene állnia a régi Metró együttesnek, és egy hangulatos nosztalgiabulira hívni a közönséget.
– Ezt csak rebesgetik. Nekem az a véleményem, túl sok idő telt el a Metró megszűnése óta. Az istenért sem akarom a hajdani zenekart a Beatleshez hasonlítani, de hadd hivatkozzam az ő példájukra. Lennon még élt, amikor forszírozták, lépjenek fel ismét együtt, csak egy alkalommal. A válasz elutasító volt, azzal az indokkal, hogy ha nem tudják feltámasztani a múltat, a kor, a fiatalság egykor volt hangulatát, meg sem szabad kísérelni azt. Szinte biztos vagyok abban, egy nosztalgiázó Metró-koncert csalódással zárulna. Csalódna a közönség is, és mi is.
– Aki akar, emlékezzen a Metróra szűkebb baráti körben. Nem?
– Azt lehet. Ebben önnek van igaza.

•	Nyomtatóbarát változat