Vissza a főoldalra
Életrajz Életrajz Életrajz
Diszkográfia Diszkográfia Diszkográfia
Dalok Dalok Dalok
Szerzők Szerzők Szerzők
Zenésztársak Zenésztársak Zenésztársak
Koncertek, turnék Koncertek, turnék Koncertek, turnék
Sajtó Sajtó Sajtó
Fotóalbum Fotóalbum Fotóalbum
Zene Zene Zene
Videó Videó Videó


Sajtó

Népszava
1995. november 14. kedd

Nem a divat, a vállalható dal a fontos

Sztevanovity Zorán érdekes vendégeket és remek bulit ígér a pénteki koncertre

Két év után ismét nagyszabású koncerttel lép közönség elé Zorán a Budapest Sportcsarnokban november 17-én. Műsorában legutóbbi, Majd egyszer című CD-jének dalai és régebbi sikerei szerepelnek.

– Valamennyi dalának szövegírója Dusán. Ő most október 23-án vette át a Köztársasági Érdemrend Tisztikeresztjét, önt tavaly tüntették ki. A Sztevanovity fivérek sikeres zenei pályájának voltak családi előzményei?

– Nem sok, de annyi mindenképpen, hogy bár a szüleink újságírással foglalkoztak, a zene hozzátartozott a család életéhez. A Papa szerette a zenét, amikor kedve támadt, elővette a tangóharmonikát. Még általánosba jártunk, amikor beírattak mindkettőnket zongoraórákra; zenét tanuló gyerekekként az elméleti alapok birtokában elkezdtünk gitározni. Az sokat jelentett, hogy később, amikor mindketten abbahagytuk az egyetemet a zenélés kedvéért, semmiféle akadályt nem gördítettek elhatározásunk elé, csak segítséget és támogatást kaptunk tőlük. Később egy-egy dalunk megszületésében az ő életük volt az indíték. A Volt egy tánc például róluk szól. A Papa volt az, akiért a fekete autó megállt, s akiért a Mama éveken át órákat töltött az ablak mellett, az utcát lesve.

– Hogy alakult ki a testvéri munkamegosztás a zeneszerző-énekes és a szövegíró között?

– Szinte automatikusan. Dusánról már iskoláskorunkban kiderült, hogy jól ír. Természetesen adódott, hogy amikor a zenekarok megelégelték a nyugati sikernóták ismételgetését, és megérett az idő a saját dalokra, a Metró zenekarban Dusán írta zenéinkhez a szöveget. Az Édes évek volt az első közös dalunk, a szöveget ő írta, a zenét én. Azóta egy-két dalom ha volt, amelynek a szövegét nem ő írta.

– Létezik a jellegzetes Zorán-stílus. A zene és a szöveg érzelemdús, mégis kicsit visszafogott, az összhatás bensőséges. Hogy alakult ez ki? Mire mondja, hogy ez nem az én dalom?

– Amire nem tudok ráhangolódni. Ha valamit csak kicsit is idegennek érzek magamtól, már nem nyúlok hozzá. Az ösztönös megérzésemre hagyatkozom, és ezt soha nem próbáltam megerőszakolni, függetlenül attól, hogy épp mi volt a kelendő, a divatos, a felkapott. Könnyű besétálni a siker csapdájába, pláne, ha ráadásul kevesebb energiát kíván. Az új stílusok között sok minden tetszik, amikor hallgatom, de ez nem jelenti azt, hogy követni is szeretném.

– És még soha nem fogta el a félelem, hogy a divatok kavargásában megritkul dalai körül a levegő?

– Dehogynem, és természetesnek érzem, hogy a félsz időnként elkap. Lehet, hogy kívül nem látszik, de belül, amikor az ember igazán őszinte önmagához, elfogja a bizonytalanság, ahányszor lényeges döntés előtt áll. Nagyon fontos tulajdonságnak tartom ezt. Önvizsgálatra, többszörös átgondolásra sarkall, mérlegre téteti az esetleges változtatás lehetőségét. Elég, ha csak megérint, hogy vajon nincs-e még jobb megoldás, és akkor már nem is hagy nyugton.

– Tudom, mostani koncertje sem jöhetett volna létre támogatók nélkül. Árulja el, hogy lehet egy olyan sikerműfaj, mint a pop, ráfizetéses? Miért szorulnak művelői, még a befutottak is, szponzorokra nálunk?

– Nem csak nálunk, gondoljon a Rolling Stones-turnéra, a támogató nevével tele volt a világsajtó. A popzenekarokat korábban sem pénzelte senki, minden azon állt, veszi-e őket a közönség, vagy sem. Korukat megelőzve, a bandák már akkor piaci viszonyok között kényszerültek talpon maradni, létezésük a fizetőképes kereslettől függött, 1989-cel megváltozott a helyzet, beköszöntött a vadkapitalizmus, a könnyűzene költségei is az egekbe szöktek, a közönség fizetőképessége ezzel szemben gyengült. Ha egy rockkoncertnek nem lenne támogatója, a jegyet alig tudná kifizetni valaki. Abban a zenében, amit én csinálok, nem az az elsődleges szempont, hogy minél könnyebb legyen eladni, hanem hogy a mércém szerint színvonalas, vállalható legyen. Ez az úgynevezett intellektuális rock, ahogy a dzsessz is, csak úgy képes fennmaradni, ha a klasszikus értelemben vett mecénások hajlandók pénzt áldozni rá. Ebben az értelemben mecénásom már három éve az Aral, a Volkswagen és a Westel 900 GSM, kapcsolatunknak egyetlen feltétele van: a teljesítmény minősége, azaz tartom-e azt a színvonalat, amelyet érdemesnek ítélnek támogatni, és elvárnak tőlem.

– A koncert vendégeit a plakátokon nem árulta el. Most megtenné?

– Nem akartam mézesmadzagnak használni a barátaimat, ezért nem írattam ki a nevüket, de szeretném, ha a közönség csábító névsor nélkül is bízna bennem, hogy érdekes vendégek jönnek, s jó buli lesz.

Bársony Éva

Nyomtatóbarát változat