Április közepén Kecskeméten indult Zorán idei tavaszi turnéja, amelynek során 18 hazai vidéki városban, valamint több szlovákiai helyszínen lép közönség elé. A zárókoncert, ha jól számolom, a 26., Tatabányán lesz. Ezt megelőzi az eredetileg két estére tervezett budapesti fellépés. Ám 2000-ben a tűzkárt szenvedett Sportcsarnok helyett Zorán régi sikerei helyszínén, a kisebb befogadóképességű Erkel Színházban koncertezik. A jegyek május 27-28-ára villámgyorsan elkeltek. Így – mondhatni közkívánatra – harmadik estén, május 29-én is lesz Zorán koncert a fővárosban.

A turné kellős közepén beszélgetünk a művész otthonában, ahová ezekben a napokban csak nagyon rövid időkre tud hazatérni. Az éjszaka jött vissza Gyöngyösről, s másfél óra múlva jön érte az autó, amely, ha jól tudom, Pécs felé viszi.

– Érdekelne, vajon más közérzettel lép-e színpadra ma, mint a kezdetekkor?
– Nagyon nagy a változás e téren. Eleinte nem volt semmi tét. Diákok egyszerű játszadozása. Más pályára készülőben merő szórakozás volt számunkra is a zenélés. Ma igazi profizmust igényel ez a műfaj is, s azon túlmenően, magam is igyekszem egyre magasabbra emelni a mércét, hogy megfeleljek az elvárásoknak. A tét a mindenkori megmérettetés. Nagyon komolyan veszem azt a helyet, ahová mára elérkeztem; hogy a saját korosztályomon túl a fiatalabbak közül is sokakat érdekel ez a csöndesebb, komolyabb hangvétel. Habár különböző módon gondolkodunk, hisznek a dalok igazában. Talán ők is értékelik azt, hogy sohasem hazudtunk.
– A dalok igazsága, szépsége mellett, amely Dusán és többnyire testvéri jóbarátja, Presser nagyszerű alkotói együttműködésének köszönhető, s amelyekkel Zorán teljességgel azonosul, mindemellett hihetetlen erősséggel jelen van a produkcióban az előadó személyiségének varázsa. Megfogalmazná nekem, biztosan leírták nem egyszer vagy mondták már a szemébe is, miért szeretik?
(A csaknem mindig komoly arc mosolyra vált; nem szándékosan, de kissé zavarba hoztam. Persze sejtettem én, milyen válasz érkezik.)
– Én ezt nem tudom megfogalmazni. Épeszű ember elhárít egy ilyen kérdést.
– Akkor mondom én: kiáll elénk gitárral a kezében egy alapvetően zárkózott, szemérmes ember, és őszinte szavakkal mesél az életéről. Amiről beszél, azt mi is átéltük; rólunk is, a mi világunkról vall. Közvetlen ez a hang, mégis férfiasan visszafogott.
– Lehetséges, hogy alkati befeléfordultságom iránt más emberek rokonérzelműséggel viseltetnek. Mert talán ők is ilyenek. Miközben e műfaj igényli a kitárulkozást, ám ez nálam nem egyenlő a legbensőbb magánélet kibeszélésével. Egészen kis gyerekkorom óta borzasztóan őriztem a titkaimat. Tudja, külső jegyei is vannak a lelki közelengedés határának. Az északi népeknél megfigyelhető, hogy jóval több centiméter távolságra beszélnek egymással. Megvan a kellő felségterületük, egy burok, ahová nem engednek be másokat. A délieknél sokkal kisebb ez a távolság. Ők gyakran megérintik egymást, átölelik a másik vállát. Habár én délről származom, jóllehet közlékeny vagyok a hétköznap apró dolgaiban, a magánéletben nagyon is szemérmes. Így érzem jól magam.
– És „ez így van jól" – jut eszembe egy dal refrénje. Említette, hogy sok éven át nem hallgatott Presser Gáborra, aki a szólista pályát tanácsolta magának.
– Jó időn keresztül mondogatta tényleg, hogy nekem könnyebb dolgom lenne egyedül. De látható, bármennyire is szólista lettem, továbbra is csapatjátékos maradtam. Estjeimen nagyszerű muzsikustársakkal játszom együtt. És – noha alkalomszerűen – most is egy igazi zenekarról van szó, ahol a két gitár egyikét én fogom.
– Amikor kérdeztem, kedveli-e, mondhatni „földijeit", a közelmúltban nálunk is koncertező Boban Markoviot és Lajkó Félixet, vagy a Kusturica-filmek zeneszerzőjét, Goran Bregoviot, élénken helyeselt, s emlékeztetett arra, annak idején Vujicsics Tihamérral közösen írt balettzenét.
– Nem véletlen az sem, hogy a worldmusicot, a világzenét az első perctől kezdve szerettem, talán mert, hogy úgy mondjam, én is „etnikum" vagyok. Megfigyeltem, hogy a génjeimből eredően a páratlan ritmusokat jobban érzem, mint a környezetembeli többi zenész. Nagy jelentőségűnek tartom Goran Bregovinál, hogy szembeszállva a térségünkben meglévő, kizárólag angolszász irányultságú, én úgy hívom geo-lenézéssel, be tudta bizonyítani, hogy a Balkánról is felkerülhet a világ élmezőnyébe. Jellemző, hogy a szakmán kívül mifelénk milyen kevesen ismerik a szlovák Pavel Daneket, aki nemcsak rendkívül jó zenész (nekem is írt két dalt!), de ugyancsak magas színvonalon működteti koncertszervező irodáját. És essék szó a fantasztikus belgrádi zenészről: George Balasevi a minap az Erkel Színházban koncertezett. Szlávos, romantikus dallamvilág, hangszerelése az enyémmel rokon, szövegei Cseh Tamást, a számok közötti összekötő szövegben Hofi Gézát juttatják eszünkbe. Kemény politikai kritikai hangja miatt persona non grata Jugoszláviában. Ezért a pesti koncert nézőterén nagy százalékban határon túlról érkezett rajongói ültek. Félszavakból is érthető, nagyszerű szövegeit ő maga írja. Óriási élmény volt számomra.
– Azt is tudni lehet, ha ideje engedi, nagyon szeret fával dolgozni. Bútorai közül nem is egyet saját kezűleg készített.
– Gyerekkorom óta örömöt okoz az ilyesfajta tevékenység. Dusánnal lombfűrésszel kivágva az elemeket, csodás repülő- és hajómodelleket készítettünk. Mára egész komoly gépekből álló felszerelésem van. A fával való foglalkozás közben megfeledkezem a külvilágról.
– Igazi pihenést tervez-e a turnét követően, hisz’ mondta, olyankor, túl a várva várt megmérettetésen, a felemelő érzést egyfajta hirtelen támadt üresség, tanácstalanság követi.
– Ez mindig így van. Régóta tudom, hogy számomra nem a végcél, hanem az oda vezető út az igazán fontos. De a kis elbizonytalanodáson hamar túl vagyok, mert ezer dolog vár rám. Listáim vannak, mi mindent akarok csinálni: együtt lenni többet a lányommal, Szandrával, házon belüli apró teendők, és elmenni nyaralni. Mediterrán vidékre mindenképpen.

•	Nyomtatóbarát változat