Esti Hírlap
1991. november 26. kedd
Aranyos Zorán gála
Ma este nem az otthonában, az olvasólámpa alatt fog üldögélni Zorán, mint Sárosi Csaba felvételén, hanem a Vígszínház színpadán énekel majd. Ezzel a koncerttel zárul le ugyanis az a hathetes turné, amelyen Az élet dolgai című lemezének dalaival járta az országot.
Hogyan sikerült az előadókörút?
Hála a Neményi Rt. BMW-nek illetve a Trendex Kft.-nek, már szokatlanul látványos kiállítású műsorral öttagú zenekarral és háromtagú vokállal indulhattunk a turnéra. A legtöbb nagyvárosban megfordultunk a reagálásokból ítélve sikerünk volt. Ezt egyrészt a közönség reakcióira alapozom, másrészt az utánam küldött kritikákra, amelyek a helyi lapokban jelentek meg. Egyébként rettenetesen sok munka fekszik ebben a műsorban. Ezt az országos turnét kívánjuk most lezárni a vígszínházi gálával.
Kik lesznek ma este a vendégei?
Mint eddig mindenütt, állandó vendégem Gerendás Péter; s valószínűleg ezúttal Presser Gábor is színpadra lép.
Milyen az érdeklődés?
Telt ház lesz, sőt az nagy érdeklődésre való tekintettel, december 3-án megismételjük a lemezbemutatót a Vígszínházban. Úgy hallottam, hogy ma estére sok, számomra fontos ember, szakmabeli váltott jegyet. Ez azért is pikáns, mert az utóbbi években nem nagyon jártunk egymás bulijaira.
Hogyan fogynak a lemezek?
Hál istennek túl vagyunk a bűvös határon, így ma este a Rákóczi Kiadótól az aranylemezt is megkapom.
(csontos)