Magyar Nemzet
1992. február 8. szombat
A Metró a BS-ben
A banda egy estére ismét összeáll
Az Omega, Illés, Metró legendás hármasból a mai fiatalok, ha akarták, hallhatták élőben az Omegát és az Illést, a Metrót viszont nem. Egészen eddig.
Ugyanis, amint azt hivatalosan is bejelentették Zoránék, március 21-én Metró koncert lesz a Budapest Sportcsarnokban, az előzenekar" pedig Zorán és barátai lesznek, akik természetesen Zorán mai zenéjét fogják játszani.
A döntést hogy lesz hosszú vívódás előzte meg, elvégre immár húsz éve, hogy az utolsó Metró koncert is véget ért, Dusán már jó egynéhány éve nem vett gitárt a kezébe és momentán nincs is neki, Schöck Ottót Svájcból, Brunner Győzőt pedig Németországból kell hazacsalogatni", emellett a régi dalokat is újra meg kell tanulni, szóval van mit tenni március 21-ig...
Zoránnal és Frenreisszel kevesebb a gond", ők aktív zenészek ma is, és bár a hangszerelés az eredeti lesz, a mai megszólalás érdekében hívnak majd vendégzenészeket fúvósokat is. Zorán elmondta, hogy hallható lesz minden régi nagy nóta és eljátszanak majd néhányat a kor világslágereiből is. A cél: mindenkivel megismertetni a Metrót és felidézni a kort, az akkori hangulatot, érzéseket, a hatvanas éveket... Éppen ezért mindenkit várnak a(z öreg) fiúk, azokat is, akik akkoriban ott voltak a bulikon, és azokat is, akik akkor nem lehettek ott, például azért, mert még meg sem születtek.
A koncertről egyébként film, video, koncertlemez készül, ennek ellenére érdemes lesz elmenni majd a Budapest Sportcsarnokba, a pillanat ugyanis egyszeri és megismételhetetlen. A Metró összeáll, de csak erre az egyetlen estére, folytatás nincs...
Erre mondják, hogy majd meglátjuk... de előbb március 21-én nézzük meg! A jegyek már kaphatóak...
Márton György