Vissza a főoldalra
Életrajz Életrajz Életrajz
Diszkográfia Diszkográfia Diszkográfia
Dalok Dalok Dalok
Szerzők Szerzők Szerzők
Zenésztársak Zenésztársak Zenésztársak
Koncertek, turnék Koncertek, turnék Koncertek, turnék
Sajtó Sajtó Sajtó
Fotóalbum Fotóalbum Fotóalbum
Zene Zene Zene
Videó Videó Videó


Sajtó

Mai Nap
1998. október 17. szombat

A Metró villamoskorszaka

Schöck Ottó nem bánja, hogy régen volt fiatal

Illés, Metró, Omega – a hatvanas évek beatszentháromsága. A Metró együttes tagjaként ebben az időszakban szerzett országos hírnevet a nevezetes banda basszgitárosa, majd billentyűse, Schöck Ottó.

Ottó 1965-ben került a Metróba. Akkortájt szerinte a nagy hármason kívül még sok tehetséges csapat tűnt fel, ám ők azért válhattak a legnagyobbakká, mert nem külföldiek repertoárját kipírozták le, hanem saját, magyar nótáikkal lopták be magukat a közönség szívébe.

Schöck eredetileg zongorázni tanult, de egy beategyüttes akkoriban kizárólag a három gitár, egy dob felállást ismerte, így lett ő basszgitáros.

– Zoránék a Budapest Táncpalotában – későbbi Moulin Rouge – léptek fel éjszakánként, engem is oda hívtak, hogy nézzem őket. Ők vígan zenéltek a színpadon, én meg majd összeestem az álmosságtól, mert nekem még kora reggel dolgoznom kellett.

Aztán Schöck is profi zenész lett, igaz, gázsija jóval kevesebb volt, mint korábbi fizetése. És bár az egész tinédzservilág arcról ismerte őket (fényképeiket, illetve fényképes naptáraikat minden trafikban árulták) jó ideig villamoson mentek fellépni, majd onnan haza.

– Nem azért zenéltünk, hogy pénzt keressünk, hanem mert élveztük.

Amikor Frenreisz Károly is a Metróba került, Schöck lett a billentyűs, Frenreisz volt a banda nagy mókamestere, azon pedig soha nem volt vita köztünk, hogy Zorán a vezéregyéniség.

Addig-addig muzsikált, mígnem zeneszerzéssel is elkezdett foglalkozni. Leggyakrabban Dusán, majd S. Nagy István társaságában jegyezte dalait. Utóbbival alkották például a „Nem vagyok én apáca„, a „Hordár”, a „Fák, virágok, fény„ és a „János bácsi pipája” című nótákat. S. Nagyra jellemző volt, hogy állandóan „radarozott" a beatbandák körül, s akit alkalmasnak tartott, szerzőtársul fogadta.

Az akkori zenekaroknak még nem voltak menedzsereik, az ő „pátyolgatásukat" részben Zoránék édesapja, majd az ORI látták el.

Ma már mosolyt fakasztó technika jellemezte az ő bandájukat is. Így eshetett meg egyszer, hogy az egyik kultúrházban, közvetlenül a fellépés előtt az egész épületet sötétbe borította egy rövidzárlat. Mint utóbb kiderült, Zorán idézte elő, neki ugyanis szokása volt, hogy a játék előtt pengetőt keresve kiürítette zsebeit, s mindent az erősítőre pakolt. Ám nem csupán pengetők voltak a zsebekben, hanem tantuszok is (hol volt még mobil telefon!), s az egyik érme bepottyant az erősítőbe, olyan helyre, hogy azonnal rövidzárlatot okozott.

És amit a nagyközönség nem tud: Schöck Ottónak volt egy legénylakása, így aztán ott bonyolította életének intim részét a fél budapesti művészvilág. Ez nem is lett volna gond, csakhogy időről időre megjelent a lakásban Schöck rendkívül puritán édesanyja, aki nagy megdöbbenéssel találkozott olykor-olykor a magyar művészeti élet különleges, nagy egyéniségeivel, akik a mama váratlan érkezése miatt maximum egy szál törülközőt viseltek magukon.

Örömzene, bohémélet, házibulik – ez mára múlt. Schöck Ottó nemrég benézet egy diszkóba, ahol üres tekintetű, belőtt ifjakat látott, zene gyanánt dübörgést hallott, a fények villódzása fejfájást okozott neki. Kijött, s visszagondolt a metrós évekre – és úgy vélte, nem is baj, hogy nem most, hanem akkor volt fiatal.

Viharos imádat – A főnök Zorán volt

Schöck nem tagadja, csuda jólesett nekik, hogy rajongói táborukba rengeteg csinos lány tartozott, akik közül sokan mindenüket felajánlották a bálványoknak, mi több, olykor össze is verekedtek azon, hogy melyikük közelítheti meg Zoránt, Dusánt, Vezselinovot, Frenreiszt vagy Schöcköt. Csépelték egymást, ahogy azt a hölgyek szokták, lekopott tűsarkúval és agyonpakolt retiküllel.

Cini és a csapat

A Metró Koncz Zsuzsával is több számot készített, aztán lett „saját" énekesnőjük is: Zalatnay Cini. Annak idén mindenféle pletykát lehetett hallani Cini és a Metró egyes tagjainak gyöngéd kapcsolatáról, ám e témát illetően Schöck úriemberként csak annyit árult el, amit már Cini maga is megírt, azaz románcát Frenreisz Károllyal.

– Illésékkel és Omegáékkal jóban voltunk, rivalizálás csak annyiban volt közöttünk, hogy ha valamelyikük csinált egy jó számot, az bennünket is slágeralkotásra inspirált – vallja Schöck, aki azt is elmondja, hogy a klasszikus Metró nem azért bomlott fel, mert összevesztek, hanem mert mindenki a maga művészi útját kívánta járni.

Vezda János

Nyomtatóbarát változat