Vissza a főoldalra
Életrajz Életrajz Életrajz
Diszkográfia Diszkográfia Diszkográfia
Dalok Dalok Dalok
Szerzők Szerzők Szerzők
Zenésztársak Zenésztársak Zenésztársak
Koncertek, turnék Koncertek, turnék Koncertek, turnék
Sajtó Sajtó Sajtó
Fotóalbum Fotóalbum Fotóalbum
Zene Zene Zene
Videó Videó Videó


Sajtó

Cash Flow
1998. május

Zorán élete

Sztevanovity Zorán énekes szerint nem elég a jelent átvészelni, kibekkelni

– A színpadon megfontolt, higgadt ember benyomását kelti. A valóságban is ilyen nyugodt ember?

– Van bennem egyfajta nyugodtság, és sokan mondják, hogy megnyugtató hatással vagyok a környezetemre, ám én mindezt pont fordítva látom: nagyon hirtelenharagú tudok lenni, és ilyenkor nehéz visszafognom maga. A déli származás ugyan valamilyen fokon indokolttá is tehetné a kitöréseket, de én erős önfegyelemmel igyekszem azokat elnyomni. Sajnos, mindennek a családom látja a legnagyobb kárát: az ember ugyanis van olyan gyarló, hogy ott engedi el legjobban magát, ahol szeretet veszi körül.

– És a lassúsággal hogy áll?

– Azt hiszem, impulzív ember vagyok: nem szeretek lassan csinálni semmit, utálom a tutyi-mutyi dolgokat. Azt hiszem, nem is működne az egész, hiszen ebben a zenész műfajban folyamatos döntéshelyzetben élünk, legalábbis az mindenféleképpen, aki a legcsekélyebb módon a kezében tartja a sorsát. Ha nem így lenne, az én pályafutásom se tarthatott volna ennyi ideig.

– Azonosul a Vadkelet című számában énekelt „gyorsaké a zsákmányolt jövő" gondolattal?

– Ez inkább a kriminalizmusra, a dolgok negatív oldalaira vonatkozott a dalban. 1989 óta ugyan sok minden szabadabbá és demokratikusabbá vált, ám gyakran ennek a legnagyobb haszonélvezői éppen azok lettek, akik az élet kriminális részén próbálnak érvényesülni: Az idézett sor azokra próbál célozni, akik részt vesznek az zsákmányolásban, és azon belül is gyorsak. Úgy látom, a gyakorlatban is igaz, az eredeti tőkefelhalmozás korszakát éljük; nyilvánvalóan nagyon sok olyan kétes eredetű vagyon képződik, amely később majd legalizálja magát. Vagyis a „gyorsaké a zsákmányolt jövő" nem rólunk szól, a sebességet ugyanis nem tartom elsőrendűnek az én műfajomban. Gyorsan jelen lenni valaminél, elsőként kikaparni a gesztenyét, nem az az én habitusom, de nincs is rá szükségem, hál’istennek nem kell ilyennek lennem.

– A stílusa ezek szerint állandó, és a jövőben is az marad.

– Elég sok változást éltem meg már ahhoz, hogy most már ne változtassak. Az amatőr korszaktól kezdve a műfaj elfogadásáig, a tiltástól a megtűréses állapoton keresztül az állami kitüntetésekig sok mindenben részem volt. Van egynéhány foglalkozás, amely sok igazgatót, hatalmi váltást képes átlépni: azt hiszem, ez a műfaj ilyen. A mi esetünkben – ellentétben a filmmel és az irodalommal – könnyebb volt elkerülni a politikai összetűzéseket.

– Mennyire feladata egy énekesnek, hogy dalaiban nyíltan vagy a sorok között politizáljon?

– Ma már nem kell a sorok közé bújtatni a kényesebb részeket, és ezzel elillant az egész pikantériája. A direkt politizálás, az odamondogatás mostanra teljesen elvesztette a korábban oly fontos szerepét. A társadalmi ügyek, az emberi kapcsolatok kérdései – mint soha ki nem apadó forrás – maradtak a dal- vagy szövegíró számára, amelyeket éppen elég nagy feladat feldolgozni.

– És melyik jobb: a múlt vagy a jelen témáit megénekelni?

– Nincs ilyen rangsor. Teljesen más a helyzet most, mint ‘89 előtt, és ez sem nem több, se nem rosszabb. Csak annyi történt, hogy a politizálgatás helyett a hangsúly inkább a morális dolgokra helyeződött át, amely téren egyébként komoly romlás zajlott le az utóbbi években. Tehát amíg van miről énekelni – és lehet is –, addig nincs baj, függetlenül az adott témától.

– Vagyis leginkább a negatív jelenségek ösztönzik az előadót?

– Az nem igaz, hogy segítséget vagy könnyebbséget jelent valami rosszról írni. Tény viszont, hogy amióta művészetek léteznek – azonkívül, hogy a szépséget valamilyen formában megjelenítik –, a verbális rész szinte mindig kritikus beállítottságú. A dal, a szöveg mindig azokat a társadalmi jelenségeket vette célba, amelyeknél volt mit célba venni. Ezt soha nem kellett elhatározni, mert szinte szerves része volt a dolognak. A jó és a szép megéneklése éppen ezért rendszerint gyanús, mert úgy tűnik, mintha az adott hatalmi réteget próbálná az ember dicsőíteni. Persze emberi kapcsolatokról, érzelmekről lehet és kell szépeket is mondani, de azért ott is bőven akad mit megfogni és javítani.

– Változott-e idővel a világról felfogott szemlélete?

– Igen, mert időközben kiderült: az illúzióink nagyobbak voltak a realitásnál. Ha például 1989 körül józanabban láttuk volna a helyzetet –, amit persze nem lehetett elvárni senkitől –, talán kevesebb csalódás ért volna bennünket azóta. A nagy szárnyalás után le kellett ereszkednünk a földre, és erről szól az említett dalban az „álmodtam egy szebb jövőt" sor is. De nem lenne jó, ha ez olyanfajta kiábrándultságot jelentene, amely netán a korábbi rendszer visszasírását eredményezné: egyszerűen simábbnak, gyorsabbnak és jobbnak gondoltuk a változásokat, a jövőt. A jelent persze nem elég átvészelni, kibekkelni – mindenkinek tennie kell valamit adott lehetőségein belül – mert ha mindenki a másikra vár, még tovább tartana ez a nehéz időszak. El kell menni például szavazni, mert ellenkező esetben elvesztjük azt az erkölcsi jogunkat, hogy később véleményt mondhassunk bármiről, kritizálhassunk bármit.

– Szeret kritizálni?

– Igen, de csak a jobbító szándékkal, ugyanis nem vagyok híve a passzív kritizálásnak: az túl egyszerű és egyben hamis dolog. A csak a rombolást szem előtt tartó véleményezés ritkán visz előre.

– Szeretik, ha kritizálják?

– Az elemző bírálatot szívesen fogadom, bár hazánkban nagyon hiányoznak az olyan szakmai kritikák és díjak, amelyek egyes országokban – lásd zenei szaklapok – már léteznek. Ezek által ugyanis a közönség egyfajta orientációt kaphat a jelen és a jövő zenéjéről, zenészeiről. Nálunk a kritika helyett a reklámok és a különböző eladási adatok befolyásolják legjobban a közvéleményt.



Pályafutás

1942. március 4-én születet Belgrádban.

1947-49-ben szüleivel Prágában él.

1949-ben a családdal Budapestre költözik.

1956-60. A Radnóti Miklós Gimnáziumban tanul és érettségizik.

1960-63: A Budapesti Műszaki Egyetem villamosmérnöki karára jár.

1961-71: A Metró együttes énekese, szólógitárosa, vezetője.

1963: Az együttessel a Ki mit tud?-on első díjat nyer.

1971-: Szólóénekes.

1978-82: elvégzi az ELTE filozófia-esztétika szakát.

Eddig 15 lemeze jelent meg, kettő a Metró együttessel. Liszt Ferenc (1982), Arany Európa- (1994) és Életmű-díjas (1997).



Magánügyek

Család: Felesége tavaly elhunyt, 14 éves Szandra lánya iskolába jár.

Lakás: „Szeretem a funkcionális dolgokat, ezért a lakásunknak nincs semmi kiállítási jellege. Nincsenek festményeim, nem gyűjtögetek."

Hobbi: „Sok mindent szeretek csinálni, de kifejezett hobbim nincs. A legtöbb bútort a lakásban én készítettem, valamint gyakran ülők a számítógép előtt és programozok."

Autó: Egyéves VW Passat és egyéves Mercedes. Nagyon autós vagyok. A pályám az autózással indult: koncertezni, vidékre járni nélküle nem lehetet. Utólag elárulhatom, az első évben még jogosítvány nélkül vezettem.

Kedvenc zene: Az intellektuális rock (Sting, Paul Simon, Dire Straits),illetve Mahler és Ravel. Magyar együttesek közül az LGT, valamint a Kispál és a Borz.

Nyomtatóbarát változat