A magyar könnyűzenei hanglemezgyártás egyik legszebb lemezét hallgatom. Az egyszerű, de nagyon ízléses borítóról (Diner Tamás munkája) komoly tekintetű fiatalember néz rám, képe fölött fogalommá vált neve, és egyben az album címe: Zorán.
Elfogult vagyok, tagadni sem kívánom. Másfél évtizeddel ezelőtt jómagam is ott tolongtam a Rákóczi úti, majd a Dohány utcai Metró klub tagjai között, hogy hallgassam Zoránék előadásában a Shadows-, Kinks-, Yardbirds-, Beatles-dalokat, később első saját szerzeményeiket. Aztán a tagok sorozatos kiválásával megindult a Metró felbomlása, és bár két lemeze is megjelent az együttesnek, régi stílusukat nem merték vállalni, az új stílusokba pedig nem tudtak igazán beilleszkedni. Zoránt űr vette körül. Együttese nélkül, szólistaként próbálkozott egy-egy közepesen sikerült dallal, de nem talált magára. Úgy könyvelték el, mint az öreg bölényt, aki felett már eljártak a szép napok.
Mostanáig hittük úgy, hogy magára maradt. Sokan vélni tudják, hogy a popzenészek világában csöndes gyűlölködés és marakodás folyik. Ennek valótlanságát bizonyítja a most megjelent lemez is. Mint sebesült társukat a delfinek, vállukra vették barátai Zoránt, nem nyugodva bele, hogy dalok és együttesek nélkül lassan távoli emlékké váljék. Az LGT, a Bergendy, a Neoton Família, és a dzsesszmuzsikusok legjobbjai, Babos Gyula és Kőszegi Imre, összefogtak, és tudásuk legjavával összeadtak barátjuknak egy nagylemezre való anyagot.
Egyéni hangulatú, szép, lírai lemez született. Zorán vallomása és önarcképe bontakozik ki Presser Gábor, Sztevanovity Dusán, Demjén Ferenc, valamint az előadó szövegeiből, amelyek színvonala a ma már egyre nívósabb könnyűzenei szövegek sorában is példamutató gondolatiságával, humánumával, költői megfogalmazásával. A zene nem a divatos stílusokat követi, hanem Zorán lényéből fakadó, hol meditáló, hol finom humort is megcsillantó, gazdag érzelmekkel teli. A kísérő zenészek önmutogatástól mentes csapatmunkája híven szolgálja Presser Gábor és egy-egy szám erejéig Demjén Ferenc és Somló Tamás változatos dallamait, izgalmas hangszerelését.
A lemez az Egészen egyszerű dal, a popzenéhez kapcsolódó nyugati folk-előadók stílusát idéző vallomásával indul, majd ez a gondolat folytatódik az Addig jó nekem című vibráló, izgalmas, nagy sanzonban. Egy régi szerelmet idéz kedves iróniával az Amikor elmentél tőlem. Feszes ritmikájú, nagyszerűen hangszerelt kompozíció. Ugyancsak az emberi összetartozás fogalmazódik meg a Név nélkül című számban, amit a lélek mélyéből előtörő halkszavú Kiáltás hangjai oldanak bensőséges csönddé. A lemez egyik legszebb száma ez.
Ritmikus szerzeménnyel indul a B oldal, ez a Nekem nem elég, amely bár leginkább idézi a korábbi LGT szerzeményeket, megtalálja az utat Zorán világához is. Country hangulatú dal következett, a Menj el. – Kedves és nosztalgiát idéző a fúvósok Billy Vaughn stílusára hangszerelt betétje. Demjén Ferenc szerzeménye, Az aranykulcs biztos megtalálja majd előkelő helyét a slágerlistákon, hiszen szerzőjének egyik legszínvonalasabb, és jellegzetes stílusától eltérő hangszerelésű dalát adhatja elő most Zorán. Nagy élmény az Apám hitte mélytiszta lírája és a generációs ellentéteket feloldó humanizmusa. A lemezt az Egészen egyszerű emberek ünnepélyes vallomása és a Szépek és bolondok lemezeinken ritkán hallható klasszikus stílusú gitárszólója zárja figyelmet parancsoló hangulatával.
Köszönet Apró Attila és Kovács György kiváló hanglemeztechnikai munkájáért és valamennyi közreműködő segítségéért. Egy nemzedéknek Zorán újra felfedezését, egy másiknak Zorán megismerését jelenti ez a lemez.

•	Nyomtatóbarát változat