Vissza a főoldalra
Életrajz Életrajz Életrajz
Diszkográfia Diszkográfia Diszkográfia
Dalok Dalok Dalok
Szerzők Szerzők Szerzők
Zenésztársak Zenésztársak Zenésztársak
Koncertek, turnék Koncertek, turnék Koncertek, turnék
Sajtó Sajtó Sajtó
Fotóalbum Fotóalbum Fotóalbum
Zene Zene Zene
Videó Videó Videó


Sajtó

Pesti Műsor
1998. április 17. péntek

Zorán

Ahol jó volt...

– Tele van a város a május 2-ai koncerted plakátjaival. Az időpont mellett egyetlen komoly támpont szerepel rajta. A neved. Elég ennyi?

– Szeretném hinni. Már jó ideje próbálom elérni, hogy kivívjam a közönség feltétlen bizalmát, és hál’istennek évről évre jobb a fogadtatása a koncertjeimnek. Néhány sztárvendég neve nyilván plusz húzóerőt jelentene, de talán a plakáton szereplő szűkös információ is takarja a lényeget.

– Lemezbemutató-koncert is lesz?

– Részben. A tavaly megjelent 1997 című albumról sok dalt eljátszunk. A vidéki koncerteken már kialakult, hogy a műsor körülbelül két óra húsz percnyi. Ennek az új lemez anyaga csak a kisebbik hányadát teszi ki. A fennmaradó részen a korábbi felvételeimet éneklem.

– Melyek a kihagyhatatlan dalok? Amelyeket a közönség vár és szinte követel?

– Ebben némi összeütközés van a közönség óhaja és az én elképzelésem között. A legrégebben játszott dalokról néha úgy érzem, hogy a rengeteg ismétléstől kissé megkoptak. Ugyanakkor ezek a dalok hozzám tartoznak, szinte az előadói énem részévé váltak. Így az első szólólemezemen megjelent Egészen egyszerű dal, az Ünnep és az Apám hitte valóban szinte kihagyhatatlan.

– A legutóbbi albumod Ahol jó volt című dalában azt énekelted, hogy „Ahol jó volt, ott voltál, Ahol jó nekem ott vagy most is...". Gondolsz valakire az előadása alatt?

– Ebben a dalban benne van a feleségem emléke. Presser Gábor ritkán ír szöveget, de ezzel a néhány gyönyörű sorával könnyű volt azonosulnom, hiszen az én lelkiállapotomat is tükrözi. Egy darabig kétségeim voltak afelől, hogy egyáltalán elénekelhetem-e ezt a dalt a koncerten, ugyanis nem szeretnék érzelgős lenni. Viszont én olyan előadó vagyok, aki az egész pályafutása során magáról énekelt: abban a reményben, hogy ez másoknak is mond valamit. Nem lennék őszinte, hogyha magánéletem legfontosabb történéseit kirekeszteném a művészi életemből, hiszen a kettő számtalan szállal fonódik össze.

– A feleséged tragikus halála óta egyedül neveled a kislányodat. Megduplázódott a felelősséged?

– Bizonyos értelemben igen. Az élet iszonyatos kegyetlenséggel hajtja tovább az embert. Nem lehet lazítani, tevékenyen részt kell vennem a gyermekem felnőtté válásában. Már tizennégy éves. Úgy vettem észre, hogy az utóbbi időben megkomolyodott. Talán gyorsabban megy végbe az érése, mint háborítatlan körülmények között. A szülő természetes aggodalmával féltem. Nincs kivel megosztanom a gondokat, és magamban is bizonytalan vagyok: mit csinálok jól és mit nem. Az a legfontosabb célom, hogy amennyire csak tudok, jó apja legyek. Ne csak mint művészre nézzem fel rám, hanem mint szülőre is. Ez nem könnyű feladat, mert a mai gyerekek nagyon is kritikusak.

– A szüleid biztosan sokat segítenek. Már csak a szerb gyökerek miatt is nagy lehet nálatok a családi összetartás.

– Valóban erősek a családi kapcsolataim. Naponta többször beszélek a szüleimmel telefonon. Számomra nagyon fontos a biztos háttér. A nagyobb ünnepeket mindig együtt töltjük. A szüleink lakásán összegyűlünk, elbeszélgetünk és jókat eszünk. Édesanyám Magyarországon is a szerb konyhát vezeti. Dusánnal ezeken a nem túl gyakori alkalmakon nyilván azokat az ízeket kívánjuk tőle, amelyeket gyermekkorunk óta ismerünk.

– Ugye mi jó barátok vagyunk? – énekelted. A család mellett mekkora szerepet tölt be az életedben a barátság?

– Van néhány gyermekkori barátom. Sajnos a rohanós élet miatt ritkán találkozhatunk. Az évek során szakmai barátságok is szövődtek. Presser Gáborral és a többi zenész kollégával az életünk jelentős részét együtt töltjük, kialakult közöttünk a bizalom. Jó kapcsolatban vagyok a gyermekem általános iskolai osztálytársainak a szüleivel is. Abban a szerencsében volt részünk, hogy mi alapíthattuk meg azt az iskolát, amelybe hat évig járt a lányom. Együtt gyártottuk a padokat, raktuk le a padlót, festettünk...

– Legalább hasznát vehetted a műszaki érzékednek. Köztudott rólad – talán a Műszaki Egyetemen töltött évek hagyatéka –, hogy szeretsz barkácsolni.

– A padok elkészítésében élhettem ki ezt a hajlamomat. Azóta vettek újakat, de a régieket megőrizték, mint az alapító ősatyák termékeit. A barkácstudományomnak nemrég újra hasznát vettem. A kottaállványomat reparáltam meg. Állandó gondban voltam vele, sem a színe, sem a mérete, sem a megvilágítása nem volt jó. A próbaidőszak közepén egyszer csak letettem a gitárt, és nekiláttam a szerelésnek. Fél nap lett belőle, de precízen megcsináltam. A Budapest Sportcsarnok közönsége már láthatja a munkám eredményét. Belőlem is többet láthat, és nem csak fizikailag. Egyrészt ugye a kottatartó már nem takar el annyira, másrészt az új dalok „kitakarják" az életem elmúlt néhány évét.

Dobay-Kiss Gábor

Nyomtatóbarát változat