Zorán zenéje, kissé rekedtes, sajátos hangja a nagyobb indulatot is visszafogja az emberben, s valahogyan – akaratlanul is – lefegyverez. Csendet, és meghittséget sugároz. S mégis azt sugallja, a kérdéseidet is kérdőjelezd meg.

Belbudai társasház kellemes nappalijában ülök vele szemben. Könyvek, növények. A szoba négy ablaka a teraszra és a kertre néz. Semmi jele művészi allűröknek, értelmiségi ember környezete.

– Annyit tudnak rólam az emberek, amennyit épp szükséges – kezdi a beszélgetést Sztevanovity Zorán, jelezvén, hogy tudatosan óvja a nyilvánosságtól magánéletét. – Van egy felnőtt fiam és egy tizennégy éves lányom. Tavaly meghalt a feleségem. Tizennégy éve lakjuk ezt a kellemes kis otthont. Nyáron szeretek kiülni a teraszra. A kertet kevésbé használjuk, mert az közös a szomszédokkal.
– Hogyan boldogul egy magányos férfiember a gyerekneveléssel és a háztartással?
– Nehezen tudom elfogadni a segítséget, bár sokan felajánlották a baráti körömből. Szerencsére élnek a szüleim, és rájuk mindig számíthatok. Szandra lányom sok teendőt ad nekem is. A mai világban nem lehet nyugodt a szülő, nem engedem egyedül sehová. Sosem tudja az ember, nem gondolja-e rólunk valaki azt, hogy pazar villában, luxuskörülmények között élünk.
– Érték már atrocitások?
– Őt nem. Mint ahogyan engem sem, bár ismeretségemből adódóan két-három nőszemély valamiféle érzelmi túlfűtöttségből, vallási őrületből követ, ír, telefonál. De hát ők betegek. Tudom, ki a pszichiáterük.
– Hátat fordított a polgári élet reményének, s a bizonytalan művészsorsot választotta. Érezte akkor, hogy sztár lesz?
– Egy pillanatig sem gondoltam, hogy ‘98-ban, az ezredforduló előtt még koncertezek. Bár a munkám nem csak a pódiumon zajlik, egyre több a csöndes, alkotói időszakom, s ez, ugye, nem korfüggő. De rajtam kívül ismer még a világ számos javakorabeli művészt, aki sikeres a színpadon.
– Mi a titka a több évtizedes töretlen karriernek?
– Őrülök, hogy megtartott szeretetében a közönség, nem fordított hátat. Nem igazolódtak be azon félelmek, hogy a technozene térhódítása után nem lesz igény az ilyen zenére. A mi számainkban a szöveg mellett nagyon fontos a zene, ezt hangsúlyozandó írjuk a plakátra a zenészek nevét.
– A Metró együttes felbomlása után szólóénekesként érte el nagy sikereit.
– Jó társaim voltak; Presser Gábor zenéje és Dusán dalszövegei együtt éltek.
– Ki menedzseli?
– Én szervezem a koncertjeimet, nem viselném el, ha valaki elrontaná. Szeretem kézben tartani a dolgokat. Ez persze rengeteg energiába kerül, ilyenkor szinte le nem teszem a telefont. De ha a szponzorok – az Aral, a Westel a Volkswagen – nem segítenének, nem tudnánk vidéken turnézni. Sokba kerül egy-egy produkció színpadra állítása. Támogatóim nélkül nem tudnánk tartani az alacsony jegyárakat. A koncert előtt 18 vidéki városban turnéztam. Hetekkel korábban elkeltek a jegyek, sportcsarnoknyi ember látta a koncerteket. Ez az időszak csúcsterhelést jelent számomra. Ilyenkor esténként a könyv kiesik a kezemből. Máskor lazábban, ráérősebben élek, barkácsolok. Ezeket a bútorokat, polcokat is én készítettem.
– Miért titkolja, kik a koncert vendégművészei?
– Ennek van praktikus oka is, mert esetleg valaki lemondja a fellépéstét, másrészt szeretem tudni, hogy önmagamért eljön-e a közönség.
– Az ember azt gondolná, ilyenkor elvonul egy vidéki kastélyba, s ott készül. Ehelyett az első telefonra elértem Pesten.
– Semmi extra dolgot nem művelek, nem zárom magamra az ajtót, nem húzom ki a telefont. Nincsenek trükkjeim, jól begyakoroltuk a műsort. Egy szemvillanásból is értjük egymást.
– Soha nem bukott meg, mindvégig a csúcson maradt.
– Magyarországon valamiért nem lehet nagyot bukni. Ennek ellenére tudom, hogy voltam rossz is. Szomorúan mentem le a színpadról, mások pedig értetlenül kérdezték, miért nem ugrálok örömömben. Ám az igazsághoz tartozik, hogy úgymond csúfos kudarc nem érhet, mert a bebiztosítások tömkelegével készülünk fel. Mindig azzal a vággyal lépek a közönség elé, hogy most még jobb legyen a produkció, mint az előző.
– Miközben kezében a gitár és énekel, látja a közönséget, külön is észrevesz egy-egy arcot?
– Divatos mostanában arról beszélni, hogy a színpadon lévő érzi a feléje áradó energiát, ám én ezt nem misztifikálnám. Nem tagadom, van jó és passzív közönség. Van olyan, aki beül és vár, hogy tessék engem szórakoztatni. Ilyenkor megfeszülhet az ember, hogy a kegyeibe férkőzzön. Főként az ingyenes előadásokon fordul elő. Gyarló az ember, ha valamiért nem fizet, azt nem értékeli. Ebből a szempontból jó a jegyár, mert szelektál. Azok mennek a koncertre, akik szeretik, amit csinálok. Az ilyen közönség nyitott, elfogadó. Mégsem merném állítani, hogy egy-egy arckifejezésből meg tudnám állapítani, most találkozott a gondolatunk. Ilyenkor inkább a szeretett érzem.
– Soha nem bánta meg, hogy nem fejezte be az egyetemet, nincs hagyományos foglalkozása? Legendásan jó a szüleivel a viszonya, de milyen volt akkor, amikor nem ment be többé az előadóterembe?
– A szüleimet nem érte drámai meglepetésként az egyetemmel való szakítás. Dusán és én, egyre kevesebbszer jártunk be az előadásokra, s szaporodtak az utóvizsgáink. Akkor mindketten abbahagytuk. Hálás vagyok a szüleimnek, hogy bíztak bennünk, sőt, a maguk módján támogattak. Nem lehetett könnyű. Sajnálom, hogy nem szereztem meg a diplomámat. Ha én akkor végzek a Műegyetemen, a számítógépekhez értettem volna. Ma is közel áll hozzám az elektronika. Már csak azért is, mert nem árt, ha ismerem a felszereléseket. Internetezem is. Van egy saját honlapom, ahol elérhetők a dalaim. Sok üzenet érkezik a világból. Jó néven veszik az emberek, hogy hozzájuthatnak a dalokhoz. A tavalyi lemezem készítésekor hazajövet a stúdióból felvittem az alkotás különböző fázisait a gépre, azt a folyamatot, ahogyan születik a dal. Letölthető volt, és meghallgatható.
– Megtartotta az első gitárt?
– Sajnos eladtam, mert csak az árából tudtam a következőt megvásárolni. Ez jó sokáig így ment. Ma egy vagyont érne.



1961-ben megalakult a Metró együttes. Két év múlva I. díj az MTV-ben. 1966-ban 100 ezer példányban fogy el a Mi fáj? című lemez. 1997-ben Ezüst gitár-díjat kap. Megjelenik a Metro 1, majd az első magyar koncertalbum. 1972-ben feloszlik az együttes. Öt év múlva jelenik meg Zorán első szólóalbuma, az Év nagylemeze, az Év énekese lesz. 1982-ig három nagylemeze lát napvilágot. Liszt Ferenc-díjat kap. Majd sorra jön az Édes évek (válogatás), a Szép holnap (az év kiemelkedő előadója), Az élet dolgai. Az év dala lesz A szerelemnek múlnia kell. Húsz évvel a Metró együttes feloszlása után koncert a Sportcsarnokban, majd Zorán ismét az Év énekese. Koncertek, CD az elmúlt 30 év címmel, Arany zsiráf-díj, és az Év legjobb albuma elismerés. 1994-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztje kitüntetést kapja, s még ugyanebben az évben az ARD német televízió Arany Európa-életműdíjjal jutalmazza. Megjelenik a Kell ott fenn egy ország, s egy évre rá a Majd egyszer CD. Zorán-koncertek, országos turné, ‘97-ben újabb nagylemez, amely azóta aranylemez lett. 1998-ban ismét országos turnéja volt.

•	Nyomtatóbarát változat