Somogyi Hírlap
1991. november 9. szombat
Az élet dolgai
Népszerűségről, érzelmekről, politikáról Zoránnal
Zorán új lemeze biztos ízlésével, iróniájával, mélabújával, eleganciájával, átérezhető érzelmeivel olyan munka, amelyet mindenki szerethet, aki legalább egyszer hatalmasat csalódott ifjúkori reményeiben. Felnőtt album ez, és már csak azért is némiképp szomorúvá teszi a műfajhoz valami is konyító hallgatót: eszébe idézi, hogy milyen kevés a magyar popzenében az olyan személyiség, akinek sikerült felnőnie." (Széki János)
A kaposvári városi művelődési központban Zorán telt ház előtt énekelte korábbi lemezeinek legendás dalait, s a legújabb, Az élet dolgai című nagylemez számait. A Neményi Rt., valamint a Trendex Kft. által szponzorált hathetes turné egyik állomása volt a megyeszékhely, ahol tizen- és huszonévesek és negyvenesek vastapsa kísérte a számokat. Népszerűségről, érzelmekről, politikáról, azaz: az élet dolgairól beszélgettünk Zoránnal.
Kritika és közönség
A filmrendezőnek a film, az írónak a könyv, nekem a lemez az a pont, amely a következő időszakot eldönti. A művész léte a kritikától függ, s attól, hogy hol helyezkedik el a műfajon belül. A minőséget nehéz összeegyeztetni a követelményekkel. A külső szemlélőnek kell eldöntenie: tudjuk-e tartani a nívót.
Ez nem kérdéses; s az, hogy koncertjen igencsak eltérő korösszetételű közönség gyűlik össze, az az érzelemdús, ám nem csepegő" melódiáknak köszönhető.
Érzelmek nélkül csak a hideg-rideg vázak maradnának meg mindenből. Az más kérdés, hogy egy-egy kor mit tekint értékelhető érzelemnek és mit túlzásnak. Az őszinte érzelmekre fogékonyak a fiatalok is. Dusán szövegeinél teljesen mindegy, hogy tudnak-e azonosulni velük, hiszen ő őszinte, kitalációktól mentes szövegeket ír. Ezekre a manipulálatlan, nem kitekert szavakra pedig mindenkinek szüksége van; főleg a mai politikai életben.
Melyek a domináns elemek az ön értékítéletében?
Az egyik legfontosabb dolog számomra ez ugyan nem emóció, inkább beállítottság kérdése a humanizmus. Az, hogy az embert miként ítéli meg a másik. A megkülönböztetés távol áll tőlem; mindent általános emberi oldalról közelítek meg, s talán ezzel magyarázható a népszerűségem. Bár ennek sohasem próbáltam megfejteni a mechanizmusát. A pénznél mindenkor fontosabb volt az, hogy amit csinálunk, az én értékítéletem alapján jó és hiteles legyen. A második kulcsszó az egyenesség. E nélkül nem megy. Számtalanszor tapasztaltam már: az emberek azért vannak egymással rossz viszonyban, mert nem beszélik ki magukat. Legalább ennyire fontos az igazságérzet is. Én a megfellebezhetetlen igazságok nagy ellenzője vagyok, folytonosan kételkedő alkat. Magammal szemben leginkább. Ez a remek módszer sokszor védett meg attól, hogy tévutakra tévedjek; bármiről legyen szó. A kételkedés az előbbre jutás szempontjából is fontos tulajdonság.
A szerelemnek múlnia kell?
És a szerelem?
A nő szellemi partnerként is meghatározója életemnek. Kilenc éve élek boldog házasságban, s van egy hét és fél esztendős kislányom. Megosztani mással a kellemes és kellemetlen dolgokat ez jó érzés. Így teljesebb az életem, mint ha az élményeket egyedül élném meg.
Mégis azt énekli új lemezén, hogy a szerelemnek múlnia kell"...
Igen, mert a szerelem nem tart örökké. Szeretetté változik, amely sok esetben tartalmasabb, mint a dúló-fúló szenvedély. S az is igaz: emberi gyarlóságunknak köszönhetően" csak akkor vesszük észre, mennyire fontos ez az érzelem, ha már múlóban van.
A tiltottból a tűrtbe
A hol diszkrét, hol élesebb politika sohase hiányzott dalaidból. Miként fogadták az effajta, politizáló szövegeket a három T korában?
A tiltott kategóriából a tűrtbe sorolt át ez a műfaj, de támogatott sohasem volt a régi rendszerben. Konkrét támadások nem érték, legfeljebb nem engedtek át számokat. Én azonban még ha a szerelemről énekeltem is (Ne várd a májust...) áttételesen politizáltam. Mindannyian politizálunk, amikor véleményt alkotunk eseményekről. Nem történt más korábbi lemezeimen sem. Szerelmes és direkt politizáló szövegek egyaránt előfordulnak, de csak addig a szintig, ami még művészileg megfogalmazható.
Honnan gyűlik a nyersanyag egy-egy számhoz?
Mivel szellemi szabadfoglalkozású vagyok, rendszertelenebb már nem lehet a munkaidőm". Gyakran éjszaka sem nyughatom. Felébredek és jegyzetelek. Teleírom a noteszomat az ötletekkel, s a lakás különböző helyein is cetlik halmaza. Mindig forog az agyam. Ha nyaralni megyünk, akkor is legalább egy hét kell, hogy szabaduljak gondolataimtól, s igazán elengedjem magamat.
Tervek?
A koncertkörút után szeretnék egy kicsit pihenni, s a jövő év elején a környező országokba kijutni. Oda, ahova még lehet...
Lőrincz Sándor