A lírai rockzene egyik legkitűnőbb hazai előadója, az egyéniségével hitelesített stílust évtizedek óta egyenletes (és főképp: magas) színvonalon művelő Zorán 1997 végén – az immár „hagyományosnak" mondható kétévi szünet után – pompás, zeneileg és szövegeit illetően is eddigi lemezeihez méltó CD-vel rukkolt el. Erről, és az album utóéletéről kérdeztem.

– Ha neked kellene reklámoznod, eladnod a Zorán 97 című összeállítást, mire tennéd a hangsúlyt?
– Valami ilyesmit mondanék: az vegye meg a lemezt, aki elég jól ismer ahhoz, hogy érdekelje saját személyes vallomásom az elmúlt időszakról – ez egyébként nem azonos a címben jelölt naptári évvel –, esetleg szeretne olyan dalokat hallgatni, amelyekben az általa is nyilván megélt vagy azokhoz hasonló helyzetek bukkannak fel, és van kedve együtt töprengeni velem. Ez ugyanis amolyan elgondolkodós lemez, Presser Pici, Dusán és jómagam lényegében hangosan, dalokban gondolkodunk az életünket alkotó, befolyásoló erőkről, jelenségekről, érzelmekről. Sokan úgy tartják, szomorúak a szövegek, de szerintem Dusánnak sikerült derűt is becsempészni a sorok közé, nincs szó melankóliáról, semmibe meredő tekintetről, sőt – számomra is bámulatos módon – némelyik dal azt is érzékelteti, hogy a közelmúltban ért tragédiák ellenére bőven van bennem energia, hit a folytatáshoz.
– Apropó, folytatás. Ma már természetes, hogy az előadó az albuma megjelenését követően bemutató koncertsorozatra indul az ország jelentősebb településeibe. Követed ezt a szisztémát?
– Igen, március végén indul a turné, 15 helységben lépek fel, kilenctagú zenekar kísér az előadásokon. Május 2-án a Budapest Sportcsarnokban zárul a sorozat, amelynek technikai részleteivel barátom és pályatársam, Bakacsi Béla foglalkozik, minden egyéb rám mint afféle fővállalkozóra hárul. Ha bárki azt hiszi, hogy ma semmi más dolga nincs az előadónak, mint a megfelelő pillanatban kiállni a pódiumra és a lehető legjobbat produkálva lenyűgözni a közönséget, az nagyon téved. A legtöbb nyugati sztár is a maga kezében tartja koncertjeinek szervezését, és persze jóformán senki nem képes szponzorok nélkül fennmaradni. A két éve nálunk járt Rolling Stones világ körüli turnéja sem valósulhatott volna meg a Volkswagen hathatós támogatása nélkül; számomra egyébként ők, valamint az Aral és a Westel 900 öt éve folyamatosan biztosítják a megnyugtató hátteret.
– Azt hallottam, saját oldalt, úgynevezett home page-t nyitottál az interneten. Mi volt a célod ezzel?
– Mindig igyekszem lépést tartani a világgal, észlelni a fő sodrások irányát, nehogy hátrányba kerüljek, akár csak úgy is, mint mozgékony, aktív ember, aki nem üldögél a babérjain. A szokásos információkon kívül fölvittem az oldalra egy dalt is, az első taktustól, az otthoni „vajúdás„ olykor kissé még hamis részeredményeitől a kész, végső formáig, és meglepően nagy érdeklődést keltett az ötlet. Magára a home page-re három hónap alatt 150 ezren nyitottak ár világszerte, de a dalhoz is sokan „hozzászóltak” az e-mail címemen.
– Ide poén kellene, de eláll a szavam. Alighanem megmaradok annál az örömnél, amit a nézőtéren szoktam érezni, téged, a dalaidat hallgatva. Kár, hogy május 2-a olyan messze van...

•	Nyomtatóbarát változat