Vissza a főoldalra
Életrajz Életrajz Életrajz
Diszkográfia Diszkográfia Diszkográfia
Dalok Dalok Dalok
Szerzők Szerzők Szerzők
Zenésztársak Zenésztársak Zenésztársak
Koncertek, turnék Koncertek, turnék Koncertek, turnék
Sajtó Sajtó Sajtó
Fotóalbum Fotóalbum Fotóalbum
Zene Zene Zene
Videó Videó Videó


Sajtó

Új Nő
1998. október

Zorán

Valamiért, ki tudja, miért de oda kell figyelni rá! A hangjára, a zenéjére, a szövegeire. Ha egy buliban valaki feltesz egy Zorán-lemezt, elcsendesedik a társaság. Aztán csak hallgatják – hallgatjuk a visszafogott eleganciával, és olykor némi iróniával fűszerezett dalokat. Amelyek ugyan nem akarják megváltani a világot, mégis úgy érezzük: tisztábbak leszünk általuk. Valahogy emberebbek...

„Kócos kis ördögök voltunk, barátom tán még emlékszel rá..." A hatvanas évek második felében induló Metró mára legendává érett.

A zenekar „motorjainak„ Sztevanovity Zoránnak és Dusánnak a története 1958-ban, egy budapesti lakás pincéjében kezdődik. A kamaszfiúk kis barkácsfüzet segítségével akkor készítik első rádiójukat. Némi rézdrót és jónéhány félbevágott krumpli jóvoltából végül megszólal a Kossuth-adó... (Vagy talán előbb kezdődött? Belgrádban, amikor Zorán a konyhaasztalon állva apja barátinak énekelt?! Ki tudja.) Mindenesetre: a METRÓ elődje, a Zenith együttes megalakulásakor Zorán még gimnazista. A Nyugati pályaudvar „Hangulat” bárjában játszanak rendszeresen. Hosszú ideig maguk eszkábálta erősítőkkel és agyonjavított hangszereken muzsikálnak. Nyugati számokat másolnak. Aztán 1963-ban, a „Ki mit tud„-on Zorán és „kísérőzenekara”, a METRÓ nyeri az első díjat. A METRÓ-ban megszűnéséig, 1972-ig nagyon sok zenész barát megfordult. De a „vezér„) és az első számú kedvenc) az énekes-gitáros: Sztevanovity Zorán. S jönnek az olyan slágerek, mint a „Citrom ízű banán”, a „Mária volt„, a „Régi kép, szobrok”...

És a mai Zorán?

Az egész 1976 tavaszán indult, nem sokkal a Metró felbomlása után. Zoránt megkeresi Presser Gábor. Ugyan csináljanak már egy közös lemezt! Dusán akkortájt már egészen mással foglalkozik (a tévé háza táján), de ki más írhatná a szövegeket?! Zorán első önálló lemeze hetek alatt több tízezer példányban kel el. Az album az „Év legjobb poplemeze" lett – abszolút megérdemelten! Azóta a Liszt-díjas művésznek kilenc további szólólemeze jelent meg.

A budai lakás, amellett, hogy gyönyörű, otthonos és kellemes. Zorán igazi barkácsoló maradt: a berendezés egy részét ő maga készítette. Emellett állandó jellege önmaga menedzsere, aki olykor még takarít is (bár a konyhában már nem jeleskedik). mindenfelé tompított fények, rengeteg könyv, s egy komódon bekeretezett családi fotók. Fruzsi, a fehér kutyus barátságos, de megsimogatni nem hagyja magát. A váratlan vendéggel azonnal érezteti, hogy: „ő„ van itthon. A kalitkában csicsergő, két „társbérlő” pintyről viszont nem vesz tudomást. A gazdi, Zorán tizennégy éves nagylánya, Szandra még nem jött haza az iskolából.

Az élet kegyetlen hozadéka, hogy egyvalaki már örökre hiányozni fog a közös otthonból. Éva, a feleség és anya két éve nincs. Kései és suta a kérdés, hogyan lehet feldolgozni a veszteséget. A válasz nem is lehet más, hogy az idő, esetleg: és Zorán visszakérdez:

– Hogy milyen apa vagyok? Erre talán Szandra tudna érdemben válaszolni. Én inkább csak a szándékaimról beszélhetek. Az ember bizonyos értelemben igyekszik a gyerekének teljes értékű otthont biztosítani. Annak ellenére, hogy nálunk ez már nemigen sikerülhet. De én úgy érzem, hogy baráti, bizalmas viszonyban vagyunk. Szandra, hála Istennek, eléggé kitárulkozó alkat, elmondja a dolgait. A többit meg kiszedem belőle. Sok titkát tudom. Olyanokat is, amelyeket még a barátnőinek sem mond el. Szeretném, ha ez mindig így maradna.

– Kíváncsi Apuka?

– Igen, meglehetősen kíváncsi apuka vagyok. Meg válaszolós apuka. Nem szoktam elodázni a kérdéseit, hogy „most nem érek rá". Megpróbálom őt nyitott embernek, szabad szellemnek nevelni. Hogy ne legyenek előítéletei, inkább arra alapozza a véleményét, amit maga tapasztal.

– Ön is ilyen embernek tartja magát?

– Valami hasonlónak. De az ember mindig megpróbálja a gyerekét kicsit jobbá nevelni, mint amilyennek saját magát érzi.

– Nem egy bohém alkat, aki csak úgy elengedi magát...

– Hát, annyifélék vagyunk. Egyébként korábban abszolút bohéméletet éltem. De most már egy gyerekért felelek... Ez persze nem kényszer. Vagyis ha azzá lesz, megette a fene! A bohémséget szerintem azok engedhetik meg maguknak, akik csupán önmagukért felelősek.

– Ez a felfogás családi „örökség?"

– Igen. A szüleim a mai napig támogatnak a háttérből. Persze, ez a rendezettség relatív: hiszen nekünk Magyarország csak a második hazánk. Mindenesetre, az életről való gondolkodásban a szüleink Dusánnak is, nekem is örök példát mutattak. Hogy vannak bizonyos alapvető emberi kritériumok. A hazugság például megengedhetetlen. Hogy a diktatúra – akár családon belül – nem vezet sehová.

– Nagyon fegyelmezettnek tűnik. Mindig ilyen?

– Attól függ, hogyan érti. Mert én úgy gondolom, hogy a fegyelmezettség az, ha az ember nem hagyja magát olyannak lenni, mint amilyen egyébként lenne. Fegyelmezetlen, ha kirobban, amikor nem kéne.

–Ez ki is nézem önből...

– A környezetemben sokan tudják, hogy meglehetősen hirtelen természetű vagyok. Majd utána jön a bűnbánat.

– Ez működik?

– Csak nem képzeli, hogy megbántok valakit, és utána még bocsánatot sem kérek?! Hozzátartozik a fair játékszabályokhoz, hogy az ember viselje a következményeket. Az íratlan szabályokat kell betartani, nem feltétlenül a paragrafusokat. Mert azok változnak. Az emberek sokszor borzasztó mereven ragaszkodnak saját, téves rögeszméikhez. Pedig a párbeszéd mindennél fontosabb. Mi más tisztázhatná a szomszédok (vagy akár a szomszédos országok) közös dolgait?!

– Ha a popzenében létezik egyáltalán ilyen kategória, akkor önt az intellektuális rockzene képviselőjének tartják. Mit szól hozzá?

– Velem együtt valószínűleg sem Presser Gábor, sem Dusán nem így gondolkodik erről. Tudatosan egyetlenegy korosztályt sem célozunk meg. Bár érzem, hogy a dalok rólunk, a mi generációnkról szólnak. Persze egy mai huszonéves is megélhet olyasmiket, amikben nekünk részünk volt, illetve lehetett. Amiben különbözünk (ha különbözünk egyáltalán): hogy mi talán többet vitatkoztunk az élet „nagy dolgairól". Hosszú, éjszakába nyúló beszélgetések segítettek át bennünket a mindennapokon. a mai fiatalokat mintha ez nem érdekelné – vagy talán csak a mi illúziónk voltak erősebbek?!

– Hogyan látja az elmúlt éveket a pálya szempontjából?

– A magam részéről azt tudom mondani: a stílus, ami hetvenhattól jellemzi a szólólemezeimet, gyakorlatilag nem változott. az előtte lévők pedig inkább amolyan fiatalkori játszadozások voltak, nem túlzottan komolyan véve az egészet. Számunkra kedves időszak ez. Nagy szerencse, hogy megadatott olyan foglalkozást választanunk, ami egyben szórakozás is. Ha az ember élvezi, amit csinál, a munka egyáltalán nem fárasztó. Gondoljunk csak a rolling Stones tagjaira, akik a mai napig világturnékat csinálnak. Aztán hazaérve eljárnak zenélni valamelyik állandó klubjukba. Holott réges-rég mindegyikük megtehetné, hogy visszavonuljon a saját kis szigetére...

– Figyeli a mai pályakezdők munkáit?

– Természetesen. Én úgy látom, hogy ma is születnek olyan dalok, amelyek túlélik a divatot. S nem csak azok a zenék, amelyeket én szeretek.

– Az előadót a közönség akkor is azonosítja a dalok, szövegek közölte gondolatokkal, ha nem ő a szerző. Az Ön esetében ettől kissé bonyolultabb a helyzet...

– Inkább egyszerű, hiszen Dusán a testvérem. És megesik, hogy – természetesen így is, úgy is áttételesen – nem azt írja meg, ami velem, hanem azt, ami vele történt... vagy történhetett volna.

Az eső csak nem áll el odakint, amíg beszélgetünk. Most hogy mondjam el, búcsúzóul, hogy „én is hiszek a dalban?! Az összes dalban, amit Zorán valaha elénekelt. És amit még csak ezután fog?! Hogy tavasszal többezred magammal ott szorongtam a szlovákiai Zorán-koncerteken. S e hónapban ismét elzarándokolok majd őt meghallgatni – az ELO Koncertiroda jóvoltából – Galántára, Érsekújvárba vagy Párkányba?!

„Azt gondolom, hogy mi, akik ezen a tájon élünk, nem vagyunk igazán nagy boldogságokra szerkesztve. Talán nem is fontos, hogy olyan fene nagy boldogságot érezzünk. de legalább hadd legyen az életünk szomorúan szép„ – mondja Zorán „prózában”. És maradnak a „személyes" dolgok. A dalok. Neki, nekem, nekünk.

M. Csepécz Szilvia

Nyomtatóbarát változat