Sztevanovity Zorán ez idáig ritkán árulta el, hogy humora van. Új nagylemezén ebből az adósságból is tisztességgel törleszt. Egyik kompozícióját – az Amikor elmentél tőlem címűt – a faképnél hagyott szerelmes csúfondáros vallomásának szenteli, érdekes ritmizálással festve alá a krokodilkönny mögül kimosolygó önsajnáltatást. Ebben a dalban egyébként – accordeon elnevezéssel – a harmonikát is visszacsempészi a popmuzsikába. Pasztellszíneket kedvelő, kiegyensúlyozott, minden ízében kultúrált muzsikája hajlékonyan fogadna be akárhány ilyen újítást. Zoránnak azonban (hogy e csonka nevével illessük mi is) korántsem a meghökkentés a célja. Régi törekvését folytatva, a dallam jogainak helyeállításán fáradozik, oldalán komponista-szövetségesével, a kifogyhatatlanul termékeny Presser Gáborral. Jó néhány daluk kimondottan sanzonízű, máskor meg mintha a country-zene világában kacérkodnak. Mindkét hangzásvilágban érezhetően otthonosak, divatmajmolással vádolni őket méltatlanság volna. Zorán önportrét rajzol – vagy inkább portrévázlatot. Pianókban meg-megpihenő zenéje számtalan finoman színező hangszert – triangulumot, marimbát, tamburint s egyebeket – használ, és hasonló visszafogottságra törekszik a szövegekben is. (A versek egy-egy szaván állítólag órák hosszat vitatkozott a szerzőtrió: Sztevanovity Dusán, Zorán és a szövegírásban is leleményes Presser. A legtöbb dalban megtérül ez a dicséretes műgond.)

•	Nyomtatóbarát változat