Rovatunk címe sajátosan egybecseng Zorán legújabb nagylemezének címével. tehettük-e másképpen, mint e furcsa azonosságot kihasználva sorozatunkat ne éppen Zoránnak kezdjük?!

– Új nagylemezének címe, Az élet dolgai is olyan higgadt, oly megállapodott Ez a korával jár?
– Sokak szerint a konszolidáció rosszízű fogalom, pedig egyszerűen minden korosztálynak megvannak a maga természetes életérzései. Szerintem az igazi forradalmár – némi túlzással – csak huszonéves lehet. A 68-as diáklázadások legforróvérűbb vezetőiből mára megállapodott családapák lettek, ugyanannak a rendszernek az oszlopos tagjai, amely ellen annyira lázadtak annak idején. Innen nézve a konszolidáltság természetes része az életnek, és bár nagyon fontos, hogy a fiatalok néha belerúgjanak ebbe a konszolidált világba, de attól még ez a világ jelenti azt az lapot, amin állva a fiataloknak egyáltalán van mibe belerúgniuk.
– Mindig ilyen nyugodt volt?
– Az egyik énem felcsattanós, robbanékony, de ez nem zárja ki, hogy higgadt, meggondolt embernek tarthassam magam. Amióta az eszemet tudom, megpróbálom a robbanékonyságomat visszafogni. Ettől látszom én jóval nyugodtabbnak a külvilág számára, mint amilyen valójában vagyok.
– Tehát nem huszonéves kora óta.
– Huszonéves koromban, amikor a Metró együttessel kezdtünk játszani, sokan morcnak, barátságtalannak láttak, mert ha valami miatt éppen dühös voltam, nagyon meglátszott rajtam. Ma már ez nem így van. Fokozatosan megtanultam lecsillapítani magamat, türelmesnek leni a külvilággal szemben. A szakmám biztos hogy ellene játszott mindennek, mert gyakorlatilag sosem volt állandó munkahelyem. Ez az állapot pedig állandó stresszben tartja az embert.
– És ezt önmagában vezette le?
– Ha arra az általános elképzelésre gondol, hogy a művésznek botrányai vannak, nőügyei.... Nos, én is átestem ezeken, kiaknáztam a bohémélet minden „mélységét", sose aludtam éjszaka... szóval, minden, ami beletartozik, az italtól a kártyázáson keresztül a nőkig. Húszévesen az átdorbézolt éjszakákat könnyen kiheveri a szervezet, de aki nem bírja abbahagyni, és ugyanezt csinálja harminc-negyven évesen, az tönkremehet idegileg, fizikailag. Az ember huszonévesen könnyen felelőtlen, mert amikor hazamegy, legfeljebb az anyja néz rá rossz szemmel, de amikor egy síró gyerek fogadja, akkor az már teljesen más szituáció. Egyszerűen változtatnom kellett az életmódomon, megtanultam figyelembe venni mások szempontjait is. Sokszor elmondtam már, elnézést is kérek érte, de nekem a család – a szüleim, a testvérem és most már a feleségem és a kislányom – az a hinterland, ahonnan a nyugalomhoz szükséges energiákat meríthetem.
– Van-e egyáltalán valami, ami kihozza a sodrából?
– Igen. A deklarált magabiztosság. Mivel politizáló alkat vagyok – persze csak annyira, hogy nem hagynak hidegen a körülöttünk zajló események –, rettenetes indulatokat vált ki belőlem, ha megfellebbezhetetlen igazságként tálalnak emberek olyan dolgokat, amelyekhez sokkal jobban illenék a komoly kétely.

•	Nyomtatóbarát változat