Eleget téve olvasóink kérésének, többirányú diskurzust szerveztünk könnyűzenei életünk televíziós vetületéről. Módos Péter szerkesztővel megfogalmaztunk néhány kérdést, amelyet három, a tévében sokat szereplő előadóművésznek tettünk fel. Koncz Zsuzsa, Presser Gábor és Sztevanovity Zorán válaszolt azonos kérdéseinkre.

– Milyennek látja a könnyűzene és a tévé kapcsolatát?
Koncz: Közepesnek. A műsoridő minimális, az anyagi feltételek még minimálisabbak. Hála a szerkesztők igyekezetének, ennek ellenére a szakma közérzete nem annyira rossz, mint amilyen lehetne.
Presser: A könnyűzenei szerzők és előadók számára igen hasznos a tévé tevékenysége, egyrészt azért, mert hetenként van műsorunk (Egymillió fontos hangjegy), másrészt, mert a közönség jelentős rétegével csak a tévén keresztül van meg a vizuális kapcsolatunk.
Zorán: Az Egymillió fontos hangjegynek köszönhető, hogy az alkalmi, esetleges „találkák„ helyébe állandó kapcsolat lépett, és ez jó dolog. De a könnyűzenei „társadalom” nagyon is különböző egyénekből áll. És testreszabott ruhát sorozatban gyártani – nem könnyű feladat.
– Vihart kavart a Metronóm ‘77. A beat hőskorának hangulatát kérték számon tőle egyesek. Ennek kapcsán felmerült, hogy ha valaki „igazi beat"-et akar hallgatni, erre csak a discókban talál ma már lehetőséget. Mi a véleménye erről?
Zorán: A hőskorban csoda volt, ha megszólalt egy elektromos gitár, ma furcsa, ha nem szólal meg. A hőskorban erény volt, ha valaki magyarul énekelt pop-zenét. Ma azt figyelik, mit énekel. A hőskor ámulata helyébe a hétköznapok mindennapos gyakorlata lépett, szigorú mércét állítva. Szerintem ebből adódott a vita.
Presser: Hadd hozzam fel példának saját koncertjeinket. Aki ott volt augusztus 19-én az Ifjúsági Parkban vagy másnap a Tabánban, vagy a Kisstadionban, nem vetheti össze a disco hangulatával. Az egy vendéglátóipari egység. Modern és hangos kocsma. Elfogult vagyok, mert nem szeretem a discót. Ma már nyugaton külön zenét „gyártanak" a discók számára, olyan együttesekkel, amelyek ebből élnek.
Koncz: A disco táncklub, ahol táncolnak és zenét hallgatnak. Zenekarokra, illetve azok személyes jelenlétére nincs szükség. Kizárólag szórakozási forma, amely semmilyen progresszív mondanivalót nem hordoz – szemben a beat, a pop jelentősebb képviselőivel –, de egyáltalán nem kizárt, hogy ha megmarad, feltöltődhet. Mivel az igény óriási, s az egyik legelterjedtebb szórakozási forma, nagyobb figyelmet érdemelne. De összehasonlítani a kettőt – fölösleges.
– Hogyan alakult, s változott-e egyáltalán az évek során az előadó és a közönség kapcsolata? Milyen a tévénézővel való kapcsolat?
Presser: Érzés helyett bizonyítékok: a közönség „megvesz" bennünket, lemez, koncertjegy formában. Mi, az LGT ma már többet járunk külföldön, mint itthon. Együtteseink külföldi sikerei bizonyítják, hogy Közép-Európában a mi könnyűzenénk a legjobb.
Koncz: Mitől változott volna a kapcsolatunk: Előadó és közönség kapcsolata lényegében mindig ugyanaz. Vagy elfogadja az előadót, vagy nem. A tévénézővel való kapcsolat? Van különbség közönség és tévénéző között? Mindenesetre könnyebb a színpadon dolgozni, ha a tévé már bemutatta az előadott dalokat.
Zorán: Úgy érzem, a nevek kultusza helyébe a zene-szöveg-előadó, tehát a műsor kultusza lépett. A tévénézővel egyoldalú a kapcsolatom, hisz soha nem lehetek ott, amikor az én műsoromat nézi.
– Tapasztalt-e megfogalmazható igényességnövekedést (ízlés, szöveg, zene, hangszerelés) a közönség körében, pályafutása során?
Zorán: Igen.
Koncz: Igen és nem. Egy szűkebb rétegtől eltekintve, ízlésben és szövegben nem, zenében és főleg hangszerelésben igen.
Presser: A közönség csak olyanokkal szemben támaszt igényeket, akikről tudja, hogy elvárásait teljesítik. Mindenki örül annak, azt hiszem, ha vele szemben a mércét magasabbra állítják. Ettől függetlenül elég silány dolgoknak is lehet sikerük. A tévé is segíthetne a közönség „nevelésében"!
– A karmesterversenyt az is dicsérte, akinek nem tetszett. A Metronóm ‘77-et az is szidta, akinek tetszett. Miért?
Presser: Ismerve a könnyűzenei fesztiválokat, s elfogulatlanul, mivel csak vendégként léptem fel a Metronóm ‘77-ben, állíthatom, Split vagy Sopot döntőjének színvonala – amelyet a tévében mindenki ugyancsak láthatott – a mi kiesettjeink színvonalához volt hasonló.
Zorán: Akinek nem tetszett a Karmesterverseny és dicsérte, bizonyára azért tette, mert félt, hogy negatív véleménye műveletlenségére vet rossz fényt. A sajtóvisszhang alapján joggal lehetne tartani attól, hogy ugyanígy járt volna az is, aki dicséri a Metronómot.
Koncz: Több éves „kihagyást„ – ami a táncdalfesztiválokat, versenyeket illeti – nem lehet egy csapásra bepótolni! A közvéleményben az utóbbi években tudatosult, lecsapódott a „hőskorban” kialakult, a műfajjal szembeni „hivatalos„ negatív álláspont – amely hál’ istennek változóban van. Nem lehet büntetlenül ócsárolni valamit. Most is sikk volt szidni a fesztivált (mint ahogy mindig is szidták), a különbség csak annyi, hogy mivel a „befutottak” műsoron kívül szerepeltek, kialakult egy olyan álláspont, hogy: a „sztárok" nem tartoznak a Metronóm ‘77-hez, mint műsorhoz, a többieket pedig, akiket ugyan esetenként szívesen hallgatnak, nyugodtan lehet ócsárolni.
– Hogyan képzeli el a könnyűzene korszerű televíziós megjelenítését (Mit? Hogyan? Mennyit?)
Koncz: Nem szorgalmaznám sem az illusztrációt, sem a dramatizálást, sem az ellenötletek halmazát. Talán – horribile dictu – rendezni kellene az előadókat, hogy érvényesüljön az, amiért az előadót a közönség a lemezről vagy a koncertről megszerette. Az előadó saját egyéniségéből kellene kiindulni és nem a technikai trükkökből. Halaszthatatlanul szükséges lenne az élőhangos felvételek megoldása. A Metronóm ‘77 sikertelenségének egyik oka a minden kritikán aluli hangminőség volt. Ha a komolyzenében meg tudták oldani, érthetetlen, miért nem sikerül a könnyűműfajban. Vagy ha nem megy, bízzanak meg gyakorlott külföldi céget. Nem kell messzire menni, csak Sopotig vagy Berlinig.
Zorán: A tévészerűségben nem vagyok szakember, könnyű tehát a válasz: Tartalom: gazdag. Forma: tökéletes. Mit? Jót. Hogyan? Tehetségesen. Mennyit? Sokat!
Presser: Jobban!

•	Nyomtatóbarát változat