Vissza a főoldalra
Életrajz Életrajz Életrajz
Diszkográfia Diszkográfia Diszkográfia
Dalok Dalok Dalok
Szerzők Szerzők Szerzők
Zenésztársak Zenésztársak Zenésztársak
Koncertek, turnék Koncertek, turnék Koncertek, turnék
Sajtó Sajtó Sajtó
Fotóalbum Fotóalbum Fotóalbum
Zene Zene Zene
Videó Videó Videó


Sajtó

Film, Színház, Muzsika
1997. november 19. szerda

Koncz, Presser, Zorán válaszol

A képernyőn látható könnyűzene

Eleget téve olvasóink kérésének, többirányú diskurzust szerveztünk könnyűzenei életünk televíziós vetületéről. Módos Péter szerkesztővel megfogalmaztunk néhány kérdést, amelyet három, a tévében sokat szereplő előadóművésznek tettünk fel. Koncz Zsuzsa, Presser Gábor és Sztevanovity Zorán válaszolt azonos kérdéseinkre.

– Milyennek látja a könnyűzene és a tévé kapcsolatát?

Koncz: Közepesnek. A műsoridő minimális, az anyagi feltételek még minimálisabbak. Hála a szerkesztők igyekezetének, ennek ellenére a szakma közérzete nem annyira rossz, mint amilyen lehetne.

Presser: A könnyűzenei szerzők és előadók számára igen hasznos a tévé tevékenysége, egyrészt azért, mert hetenként van műsorunk (Egymillió fontos hangjegy), másrészt, mert a közönség jelentős rétegével csak a tévén keresztül van meg a vizuális kapcsolatunk.

Zorán: Az Egymillió fontos hangjegynek köszönhető, hogy az alkalmi, esetleges „találkák„ helyébe állandó kapcsolat lépett, és ez jó dolog. De a könnyűzenei „társadalom” nagyon is különböző egyénekből áll. És testreszabott ruhát sorozatban gyártani – nem könnyű feladat.

– Vihart kavart a Metronóm ‘77. A beat hőskorának hangulatát kérték számon tőle egyesek. Ennek kapcsán felmerült, hogy ha valaki „igazi beat"-et akar hallgatni, erre csak a discókban talál ma már lehetőséget. Mi a véleménye erről?

Zorán: A hőskorban csoda volt, ha megszólalt egy elektromos gitár, ma furcsa, ha nem szólal meg. A hőskorban erény volt, ha valaki magyarul énekelt pop-zenét. Ma azt figyelik, mit énekel. A hőskor ámulata helyébe a hétköznapok mindennapos gyakorlata lépett, szigorú mércét állítva. Szerintem ebből adódott a vita.

Presser: Hadd hozzam fel példának saját koncertjeinket. Aki ott volt augusztus 19-én az Ifjúsági Parkban vagy másnap a Tabánban, vagy a Kisstadionban, nem vetheti össze a disco hangulatával. Az egy vendéglátóipari egység. Modern és hangos kocsma. Elfogult vagyok, mert nem szeretem a discót. Ma már nyugaton külön zenét „gyártanak" a discók számára, olyan együttesekkel, amelyek ebből élnek.

Koncz: A disco táncklub, ahol táncolnak és zenét hallgatnak. Zenekarokra, illetve azok személyes jelenlétére nincs szükség. Kizárólag szórakozási forma, amely semmilyen progresszív mondanivalót nem hordoz – szemben a beat, a pop jelentősebb képviselőivel –, de egyáltalán nem kizárt, hogy ha megmarad, feltöltődhet. Mivel az igény óriási, s az egyik legelterjedtebb szórakozási forma, nagyobb figyelmet érdemelne. De összehasonlítani a kettőt – fölösleges.

– Hogyan alakult, s változott-e egyáltalán az évek során az előadó és a közönség kapcsolata? Milyen a tévénézővel való kapcsolat?

Presser: Érzés helyett bizonyítékok: a közönség „megvesz" bennünket, lemez, koncertjegy formában. Mi, az LGT ma már többet járunk külföldön, mint itthon. Együtteseink külföldi sikerei bizonyítják, hogy Közép-Európában a mi könnyűzenénk a legjobb.

Koncz: Mitől változott volna a kapcsolatunk: Előadó és közönség kapcsolata lényegében mindig ugyanaz. Vagy elfogadja az előadót, vagy nem. A tévénézővel való kapcsolat? Van különbség közönség és tévénéző között? Mindenesetre könnyebb a színpadon dolgozni, ha a tévé már bemutatta az előadott dalokat.

Zorán: Úgy érzem, a nevek kultusza helyébe a zene-szöveg-előadó, tehát a műsor kultusza lépett. A tévénézővel egyoldalú a kapcsolatom, hisz soha nem lehetek ott, amikor az én műsoromat nézi.

– Tapasztalt-e megfogalmazható igényességnövekedést (ízlés, szöveg, zene, hangszerelés) a közönség körében, pályafutása során?

Zorán: Igen.

Koncz: Igen és nem. Egy szűkebb rétegtől eltekintve, ízlésben és szövegben nem, zenében és főleg hangszerelésben igen.

Presser: A közönség csak olyanokkal szemben támaszt igényeket, akikről tudja, hogy elvárásait teljesítik. Mindenki örül annak, azt hiszem, ha vele szemben a mércét magasabbra állítják. Ettől függetlenül elég silány dolgoknak is lehet sikerük. A tévé is segíthetne a közönség „nevelésében"!

– A karmesterversenyt az is dicsérte, akinek nem tetszett. A Metronóm ‘77-et az is szidta, akinek tetszett. Miért?

Presser: Ismerve a könnyűzenei fesztiválokat, s elfogulatlanul, mivel csak vendégként léptem fel a Metronóm ‘77-ben, állíthatom, Split vagy Sopot döntőjének színvonala – amelyet a tévében mindenki ugyancsak láthatott – a mi kiesettjeink színvonalához volt hasonló.

Zorán: Akinek nem tetszett a Karmesterverseny és dicsérte, bizonyára azért tette, mert félt, hogy negatív véleménye műveletlenségére vet rossz fényt. A sajtóvisszhang alapján joggal lehetne tartani attól, hogy ugyanígy járt volna az is, aki dicséri a Metronómot.

Koncz: Több éves „kihagyást„ – ami a táncdalfesztiválokat, versenyeket illeti – nem lehet egy csapásra bepótolni! A közvéleményben az utóbbi években tudatosult, lecsapódott a „hőskorban” kialakult, a műfajjal szembeni „hivatalos„ negatív álláspont – amely hál’ istennek változóban van. Nem lehet büntetlenül ócsárolni valamit. Most is sikk volt szidni a fesztivált (mint ahogy mindig is szidták), a különbség csak annyi, hogy mivel a „befutottak” műsoron kívül szerepeltek, kialakult egy olyan álláspont, hogy: a „sztárok" nem tartoznak a Metronóm ‘77-hez, mint műsorhoz, a többieket pedig, akiket ugyan esetenként szívesen hallgatnak, nyugodtan lehet ócsárolni.

– Hogyan képzeli el a könnyűzene korszerű televíziós megjelenítését (Mit? Hogyan? Mennyit?)

Koncz: Nem szorgalmaznám sem az illusztrációt, sem a dramatizálást, sem az ellenötletek halmazát. Talán – horribile dictu – rendezni kellene az előadókat, hogy érvényesüljön az, amiért az előadót a közönség a lemezről vagy a koncertről megszerette. Az előadó saját egyéniségéből kellene kiindulni és nem a technikai trükkökből. Halaszthatatlanul szükséges lenne az élőhangos felvételek megoldása. A Metronóm ‘77 sikertelenségének egyik oka a minden kritikán aluli hangminőség volt. Ha a komolyzenében meg tudták oldani, érthetetlen, miért nem sikerül a könnyűműfajban. Vagy ha nem megy, bízzanak meg gyakorlott külföldi céget. Nem kell messzire menni, csak Sopotig vagy Berlinig.

Zorán: A tévészerűségben nem vagyok szakember, könnyű tehát a válasz: Tartalom: gazdag. Forma: tökéletes. Mit? Jót. Hogyan? Tehetségesen. Mennyit? Sokat!

Presser: Jobban!

Torday Alíz

Nyomtatóbarát változat