A főcímben épp egy évvel ezelőtti írásunk címét variáljuk. Akkor a cikk felett ez állt: Tartozni valahová. Így. Óhajt kifejezve. A kérdőjeles visszatérés azt kutatja, mi történt azóta. A legilletékesebbeket hívtuk meg kerekasztal-beszélgetésre, s nemcsak a kérdés feltevőit, az Illés együttest, hanem a beat-műfaj valamennyi hazai reprezentánsát: a Metró zenekart, az Atlantisz-, az Omega- és az Echo-együtteseket. Elnézést kérünk a műfaj többi élvonal közelében működő együttesétől, hogy nekik nem küldtünk meghívót, de határt szabott a szerkesztőség szűk helyisége.
Akik az asztalt körülülik: sztárok. Sok tízezer magyar fiatal első, második... és így tovább számú kedvence. Ismerősök ők képernyőről, filmvászonról, újságok címlapjáról. Mégis furcsa sztárok. Olyanok, akiket ismernek, de nem elismernek. Legalábbis ők így érzik!
Éveken át éltünk és dolgoztunk viták kereszttűzében. Éltünk úgy, hogy ajkbiggyesztve mondták: – Nem is tudnak zenélni! Mi voltunk azok, aki mögött alaptalanul suttogták: – Nem is ismerik a kottát! Mi voltunk azok, akikre ráhúzták a „nyugatimádat" nekünk idegen gúnyáját, s mi voltunk azok, akiknek az öltözködése elsősorban szúrt szemet. Így éltünk és dolgoztunk. Igen, dolgoztunk, mert ma már közhelyig tudott, hogy egy-egy fellépést, koncertet rengeteg próba, próba és próba előz meg.
Fátylat a kényelmetlen emlékekre! Végtére sikerült elérnünk célunkat, új zenés stílust honosítottunk és teremtettünk meg. És erre büszkék vagyunk. Mindent megpróbáltunk kifejezni, amit egy hasonló korú fiatal gondolhat. Természetünktől fogva csak arról írtunk, ami belőlünk fakad. Ezt az őszinteséget elsősorban a fiatalok értették meg. Tudatjuk, hogy az ifjúság nagy része elfogadta és megszerette muzsikánkat. A magyar tánczenének évekig nem volt hitele. Több mint fél évszázados operett-hagyományokkal átitatott közízlésben kértünk helyet magunknak. S hogy sikerült ezt a helyet kivívni, azt a megértő fiatalságnak köszönhetjük. Összegezéskor helytelen lenne a túlzott szerénység. Hatottunk a magyar könnyűzenére. Nélkülünk nem lettek volna sikeres fesztiválok. A mi szerzeményeinkkel létezhetnek csak olyan műsorok, amiért a fiatalok a hazai rádióadón tartják a keresőt, s nem tekergetik a gombot külföldi állomások felé.
A zeneesztétikai értékelek még váratnak magukra. A selejtes kihullik az idő rostáján, de érezzük: olyat is alkottunk, ami sokáig emlékezetes marad. Nem tettük soha magunkévá az óvatosság elvét: „szerelemről írj, abból nem lesz baj!" Pedig mennyivel könnyebb lett volna az operettes közízlésnek dolgozni! Az illatozó rózsákról, az első csókról nem nehéz zenei és szövegközhelyeket előrángatni. ezektől a közhelyektől s a régebbi tánczene fogalmával körülhatárolt zenétől szeretnénk teljesen elszakadni. Programunk: zenében tükrözni a mai világot – ellentmondásaival, örömeivel együtt.
Ha vannak korosztályok, amelyek nem értenek bennünket, nem baj. Mi nem vitatjuk egyetlen műfaj létjogosultságát sem. Ne vitassák azt sem, amelyet mi képviselünk. Mi csak jó és rossz zenét ismerünk, hisszük, hogy egymás mellett jól megfér a beat, a hagyományos tánczene és a többi műfaj is. A magyar tánczene megújulását segítettük, s képviseljük az önálló friss hajtást is, a koncertpódiumokra törekvő beatet. Mi így érezzük! S tudjuk, a fiatalok tízezrei értenek velünk egyet.
Mi fáj, gyere mesélj – most nem slágercím!
A kerekasztal-beszélgetés az együttesek problémáit tűzte napirendre. Magunk se hittük volna, hogy a délelőttre tervezett beszélgetés a késő délutánba nyúlik, s oly nagy a vitázó kedv, hogy egy héttel később újabb megbeszélést kellett összehívnunk. Megválaszolatlan kérdés maradt jócskán. Olyanok, amelyekre választ egymástól hiába kértek vendégeink. Olyanok, amelyekre csak azok az illetékesek adhatnak feleletet, akik foglalkoztatják őket. Ők – akik tréfásan a bevett felekezet tagjainak nevezték magukat – miközben arról beszéltek, hogy hány és hány tízezer forint törlesztenivalójuk van munkaeszközük, felszerelésük miatt, nem feledkeztek meg aggódni a kevesebbet szereplő együttesekért sem, hisz azoknak gondjai még nagyobbak.
Egy pillanatig sem éreztük, hogy riválisok beszélgetnek egymással. A műfaj körüli gondokban nem is azok. Ha szerzeményeik a népszerűségért vetélkednek is egymással, a közönség ezt egészséges versenynek tartja. „Hallottad az Omegáék új számát? Hogy tetszik a Komjáthynál játszott Zorán-nóta? Láttad az Illéséket a Televízióban?" Alig van téma, amelyik könnyebben összehoz két addig teljesen ismeretlen fiatalt, mint ez. A fiatalok állandóan beszélnek róluk. Életükhöz hozzátartozik e műfaj szeretete is. A jövendő esztergályosa és talán még bölcsészprofesszora is ma ezt a muzsikát hallgatja, élvezi.
Polgárjogot nyertek. Ha ezt nem tudnánk biztosan, sejthetnénk abból is, hogy az illetékesek készségesen, segítő szándékkal vállalták, hogy kérdéseikre következő számunkban válaszolnak.
A kerekasztal emlékkönyve: Illés Lajos, Szilvássy Zsolt, Sztevanovity Zorán, Mihály Tamás, Benkő László, Schöck Ottó, Molnár György, Neményi Béla, Szörényi Levente, Szörényi Szabolcs, Laux József, Bródy János, Kóbor János, Pásztory Zoltán, Varannai István
Televízió
Eddig fő-adásidőben csak két együttesnek volt önálló show-műsora. Mások nem jöhetnek számításba?
Lehet-e szempont a többszöri szerepléssel szemben az, hogy az X vagy az Y együttes már volt?
Az együttesek miért nem választhatják meg önállóan, melyik énekest szeretnék kísérni?
Megoldható-e egy-egy új szerzemény kisfilm-bemutatója, több szám – egymás mellé illesztve – esetleg önálló műsort is jelentene.
Rádió
Egy szám jó minőségű felvételéhez körülbelül hat óra kell. Megvalósítható ez? Azaz: hogyan oldható meg a stúdióidők meghosszabbítása?
A zenei rendezők instrukciói gyakran túlságosan egyformává teszik a különböző felfogású együttesek felvételeit. Ennek elkerüléséért mit lehet tenni? Hogyan érvényesülhetnének jobban az együttesek díjazása elképzelései?
Még akkor is a régi felvételek hallhatók inkább a Rádióban, amikor már frissek is felvételt nyertek. Milyen meggondolás áll emögött?
Koncertigazgatóság
Tudjuk, hogy már néhány együttes és énekes eljutott külföldre. Lesz-e bővítés, milyen tervekről hallhatunk?
Milyen módon szándékoznak felderíteni a külföldi piaclehetőségeket?
Miben segíthetnek ebben az együttesek?
Hanglemezgyártó Vállalat
Miért kapható egy-egy lemez a stúdiófelvétel után már egy héttel, egy másik viszont csak hat hónap múlva kerül forgalomba?
Ha egy új lemez néhány nap alatt elfogy, a kereslet alapján miért nem lehet gyors utánnyomás?
Kifizetődőek-e a 2-3000 példányos lemezek?
Miért nem lehet eleve magasabb példányszámban kiadni a népes vásárlóközönséggel rendelkező beat-együttesek lemezeit, ha már igény van rá?
Hogyan lehetne több stúdióidőt biztosítani az önálló elképzelések tökéletesebb megvalósítása érdekében?
A szokásos lemezborítók helyett nem lehetne egyedi tasakokat nyomtatni, amelyekről kiderülne: belsejükben új lemez rejtőzik?
Országos Rendező Iroda
Szükség van-e még az esztrád jellegű műsorokra, vagy a vezető együttesek számára biztosítható-e a „tiszta" koncert?
Figyelembe veheti-e az ORI a tiszteletdíjak megállapításánál az együttesek költségeit?
Miért ér kevesebbet egy második vidéki koncert, amikor az rendszerint nehezebb, mint az első? Nem lehetne-e ezen változtatni?
Miért nem igazolhat munkaviszonyt az ORI azon együttesek tagjainak, amelyeket rendszeresen foglalkoztat?
Illés Lajos: Úgy tudom, éjszakánként a stúdiók üresek, ilyenkor lenne idő az önálló elképzelések kidolgozására.
Bródy János: A teenager-partytól elfordítottuk a gyerekeket, a hazai vétel lehetősei jóval tisztábbak.
Schöck Ottó: A zenei rendezők figyelembe vehetnék ötleteinket.
Zorán Sztevanovity: Ha egyetlen dalra alapozva készítenének kisfilmet, még a szünetek helyett is játszani lehetne.
Laux József: Nekünk tulajdonképpen nincs munkaviszonyunk.
Neményi Béla: Az erősítő berendezés munkaeszköz, azt nem veszi meg nekünk senki, sőt még luxus-vám is terheli.
Sztevanovity Dusán: Csak olyan szöveget írunk, amely rólunk szól.
Szörényi Szabolcs: Ha egy fiatal technikus megismerkedhetne külföldi tanulmányúton az új lemezfelvételi technikákkal...?
Kóbor János: Mi lenne, ha már a lemezborítóból tudná a vásárló, hogy nem „százéves" számot kínálnak neki?
Benkő László: Az új felvételek bemutató műsort érdemelnének.
Szörényi Levente: Háromezer abból, amiből tízezer is elfogyna? S ez nemcsak a lemezre vonatkozik.
Szilvássy Zsolt: Mi gondolunk az utánpótlás zenekarokra is.

•	Nyomtatóbarát változat