A Majd egyszer... albummal Zorán oda tért vissza, ahonnan 1976-ban vagy még inkább 1963-ban, esetleg még korábban indult el. Ezen a lemezen olyan dalok sorakoznak, melyeket öröm hallgatni, és minden bizonnyal öröm volt rögzíteni is. Nézd csak, a CD hátsó borítóján még maga Zorán is mosolyog – ilyet 1977-ben láttunk tőle utoljára, egyébként akkor is csak a tasak megfordításakor!
1995-re Zorán már szólistaként is minden utat végigjárt, amit egy előadó végigjárhat, és ez természetesen igaz a pályáját kísérő társakra, Presserre és Dusánra is. „Az emberélet útjának felén” (már ha tényleg száz évig élünk!), legfőbb ideje volt egy kis feloldódásnak. A lemezen szereplő nóták legtöbbjét jóleső derű és kiegyensúlyozottság lengi át, de még a súlyosabb dalok mélyén is kivehetően csillan meg a remény. Ebben a hangulatban Zorán még azt is megengedheti magának, hogy olyan számot vegyen fel, melyben semmi mást nem tesz, mint régi dalainak motívumait sorolja újra. És láss csodát: az Emlékek bálja nem hogy nem fullad bele a banalitásba, hanem egyenesen az album nyitószámává lép elő, teljes joggal.
Abban, hogy Zorán ilyen látványosan találta meg a helyét, kulcsfontosságú lehetett a Polygram (később Universal Music) kiadóval való együttműködés kialakítása. A nagyrészt új felállású stúdiócsapat tagjai szintén jó partnernek bizonyultak – közülük Sipeki Zoltán és Horváth Kornél azóta is mellőzhetetlenek a Zorán-koncerteken. Tény, hogy a Majd egyszer...-rel, ezzel a remekül sikerült albummal kezdődött az a lemezkiadási sorozat és koncertszéria, amellyel Zorán hamarosan a szólópályán töltött első éveinek termését is felülmúlta.

•	Nyomtatóbarát változat