Szívből megörültem, amikor tudomásomra jutott, hogy az idei megyenapok sztárvendége éppenséggel Zorán lesz, aki május 22–27-e között öt erdélyi, közöttük három Hargita megyei városban – Gyergyószentmiklóson, Székelyudvarhelyen és Csíkszeredában – hangversenyezik.
Soha jobb választás, üdvözlet az ötletgazdának!
Annak ellenére, hogy tulajdonképpen minden értékes előadónak, megbecsült névnek érdemes örülni, aki veszi a fáradságot és nem túl rózsás körülményeinken felülemelkedve, a távoli hírből, legendás tekintélyből és elképzelt hangzásvilágból életre szóló élményt hagy a szívünkben, Zorán beígért eljövetele a szokásosnál is jobban foglalkoztat, s a könnyűzenén jóval túlmutató gondolatokat ébreszt bennem.
Amikor a hetvenes évek vége felé eljutott hozzánk Erdélybe első nagylemeze, személyisége tulajdonképpen akkor fénylett fel a szemünkben teljes vértezetben. A nemes egyszerűséggel Zoránnak nevezett korong, a rendkívül rokonszenves férfiportréval a borítóján rajongani azóta sem szűnő közönséget hódított a magyar nyelvterületen. Érdekes módon, számomra már akkor az volt a legrokonszenvesebb, hogy tudtam: Zorán a kisebbségi másajkúakat sújtó elszigetelődésből és mellőzöttségből küzdötte fel magát hallatlanul tisztán és szépen beszélő magyar előadóvá, miközben egy pillanatig sem feledte el vagy tagadta meg éltető gyökereit, csupán a realitásokat tiszteletben tartva hűséges maradt szülei döntéséhez: ha már a sors – amit nyugodtan lehet kelet-közép-európai valóságnak nevezni –, mely bár kegyetlenül benyújtotta nekik a számlát, Budapestre vetette a szerb diplomata családot, ők mind a mai napig vállalták ezt a létet, amelyen a hitük alapult.
Zorán ma is áramütésszerűen ható remekműve, az Apám hitte ezt a kikezdhetetlen hűséget és állhatatosságot hirdeti. Akárcsak Sztevanovity Zorán egész eddigi életműve, beleértve változatlanul nagy sikernek örvendő legújabb lemezét is (Közös szavakból), amelynek dalai az erdélyi fellépést közvetlenül megelőző napokban egy visszhangos országjárás végére pontot tevő budapesti megarendezvényen hirdetik: alkosson az ember bármilyen műfajban, egyénileg vagy közösségi alapon, a siker kulcsa az őszinte, autentikus önkifejezés.
Egy akkora pályát befutó művésznek, mint amilyen Zorán, a lehető legtermészetesebb dolog, hogy élő, a terveiről, személyiségéről, munkásságáról bármikor elérhető, jól dokumentált honlap álljon a közvélemény rendelkezésére. Olyan az, mint egy nyitott könyv, vagy egy szüntelen önvallomás: egy termékeny alkotó élet minden részletével, mozzanatával. A kíváncsiak és a rajongók itt megtalálhatják a Zorán-dalok szövegeit, belehallgathatnak – igaz, csak egy-egy diszkrét részlet erejéig – dalaiba, de ami mindennél fontosabb, teljes egészében elolvashatják/letölthetik azt a könyvet is, amit Sz. Koncz István jelentetett meg 1993-ban a Hunga-Print Kiadónál (Így láttam Zoránt az elmúlt 30 évben). Amiből pedig megrendítő részletek derülnek ki a Sztevanovity család magyarországi kálváriájáról, de arról is, hogy Zorán miként vált az egykor fontos közművelődési, ifjúsági konfrontációs szerepet játszó Metró együttes énekes-gitárosából egy tragikus, ám mégsem meghasonlott életérzés hiteles, szuverén dalnokává, aki kísérettel ugyan, de előadóművészetének utánozhatatlan varázsával énekel mindarról, ami vele megesett e megszédült, összezavarodott időben.
Innentől a mába egyenes út vezet. Zorán egymás után adja ki korongjait, járja a maga útját, van jelen a művészeti életben. Igaz, 2002-ben úgy gondolja, hogy kissé lecsavarja a lángot, de ezt a döntését hamar felülírja, s a 65. életévét betöltött Mester, aki 2006-ban a Kossuth-díjat is megkapta, azóta is töretlen népszerűségnek örvend határon innen és határon túl.
Ehhez a sikerhez természetszerűleg hozzá kell tennünk mindazok munkáját, akik nélkül Zorán sose lett volna fogalom és mérce: az egyik Presser Gábor alias Pici, a fáradhatatlan zenész és nagyszívű rockguru, aki az önálló előadói szerepet nem csak hogy szinte „kitalálta” Zorán számára, hanem jobbnál jobb dalait adta neki; a másik pedig az öccse, Sztevanovity Dusán, aki szövegíróként mindvégig helyettesíthetetlennek és konzseniálisnak bizonyult. Úgy írta ki magából Pici zenéjére az egész családjuk, nemzedékük életét meghatározó bánatot, örömet, meghasonlást, reményt és nosztalgiát, hogy abból milliók magukra ismerhetnek. Zorán pedig csakis e hármas meghatározottságban létezik, hiszen – akár a filmek esetében a forgatókönyv, a rendezés, a kép és a hang – dalainak önmagában sem a dallamuk, sem a szövegük nem „él” igazán: kell hozzájuk egy vérbeli dalos, aki kiénekelje tisztán és érthetően, hangsúlyokkal és ha kell, megcsukló elhallgatásokkal is, ami velünk történt ebben a sokunknak egész leélt életét jelentő, utolsó ötven-hatvan évben.
Ezért várjuk őt májusban türelmetlenül, kitüntető tisztelettel.

•	Nyomtatóbarát változat