Ahogy színpadra lépett, máris tapssal fogadták tegnap este Csíkszeredában a népszerű énekest és zenekarát, a megyenapok keretében sorra kerülő Zorán-koncerten. Régi és új dalok harmóniája nyűgözte le a közönséget, aki szűnni nem akaró tapssal jutalmazta e gyönyörű élményért az előadókat.

Hallhattuk, együtt dúdolhattuk Zoránnal az örökzöld dalokat, mint a Romantika, Amikor elmentél tőlem, Volt egy tánc vagy a Valaki mondja meg, de éppekkora tetszéssel fogadták az újdonságával és történetével lenyűgöző Penitenciát, és ugyanilyen megható volt az elmúlt harminc év történéseit összefoglaló Dusán–Presser-dal, valamint a kissé régebbi Üres bölcsőt ringat a hold fénye. A legtöbb dal természetesen a szerelemről szól, hiszen „nem lehet más úr felettem, csak a szerelem”. A koncert előtt beszélgettünk Zoránnal erdélyi turnéja kapcsán.

– Rengeteg fellépése, koncertje van, mégis időt szakított az erdélyi koncertkörútra...
– Régóta van érvényes meghívásunk, pár évvel ezelőtt is próbáltuk összehozni az itteni turnét. Ez a mostani akár a legutóbbi magyarországi Közös szavakból című lemezünk bemutatására szervezett turné folytatása is lehetne: ugyanaz a zenekar, majdnem ugyanaz a műsor. Természetesen elővettünk régebbi dalokat is. Nagy várakozással jöttünk ide, és eddig, hál’ istennek, minden szépen sikerült.
– A dalai tele vannak érzelmekkel. Mennyire élheti bele magát a szövegbe koncert közben?
– Nehéz lenne nem beleélnem magam, hiszen ezek nagyon jó szövegek – nyugodtan dicsérhetem, mert nem én írtam, hanem testvérem, Dusán. Mindegyiknek sokféle vonatkozása, sokféle rétege van, emiatt egy adott hangulat, egy adott koncerthelyszín is kiválthat olyan változatokat, amelyek miatt nem is kell különösebben arra koncentrálnom, hogy ez most másképp legyen. Gondolom, ha valaki kicsit komolyabban veszi azt, hogy színpadra lép – legyen az bármilyen műfaj – akkor ez így természetes.
– Minek köszönhető, hogy ilyen sok dalából sláger lett?
– Hogy mennyire lett sláger, nem tudom, mi nem törekszünk arra, hogy mindenképpen sláger legyen egy-egy dal. Igyekszünk a saját ízlésünk, zenei elképzelésünk szerint elkészíteni egy-egy lemezt, közben persze reménykedünk abban, hogy a közönségnek is tetszeni fog. Sosem céloztunk meg egy konkrét közönségréteget, korosztályt vagy ízlésvilágot. Lehet, ez is hozzátartozik ahhoz, hogy ennyi év után még hál’ istennek hívnak bennünket, és hogy ezek a szerzemények valamilyen módon időtállóak. Ebben a műsorban is játszunk olyan dalokat, amelyek az első, ‘77-ben megjelent lemezemről valók, és reméljük, hogy a közönség éppannyira nem unja őket, mint amennyire mi.
– Van-e kedvenc dala, amit esetleg szívesebben énekel, mint a többit?
– Minden dal olyan, mintha a saját gyerekem lenne, nehéz lenne egyet kiragadnom, hogy „ez az a bizonyos kedvenc”. Egy-egy újabb lemez megjelenésekor viszont, amikor elkezdjük játszani a dalokat, azok közül kiugrik egy-kettő, amit esetleg szívesebben játszunk mi is, és amit talán szívesebben fogad a közönség is. A Közös szavakból című legutóbbi lemez tizenegy dalából például a Penitencia vagy a Csak a szerelem egy picivel kedveltebb a többinél. De igazából egyiket sem emelném ki.
– Ennyi koncert után létezik-e lámpaláz egy-egy fellépés előtt?
– A lámpaláz talán túlzó kifejezés lenne, inkább úgy mondanám, hogy van egy természetes drukk, ami kell is ahhoz, hogy kicsit felfokozottabb állapotba kerüljön az ember, mielőtt színpadra lépne. Ez azért is szükséges, mert sosem gondoltam egyetlen koncertre sem úgy, hogy egy előre lefutott, biztosra vehető siker elé nézek. Minden egyes alkalommal szinte a nulláról indítva kezdjük a kapcsolatot kiépíteni a közönséggel, és ez nem tud rutinból menni, ez minden adott helyen más. Emiatt mindig van az emberben némi feszültség, de ez fontos is ahhoz, hogy megfelelő hangulatban kerüljön színpadra az ember.

•	Nyomtatóbarát változat