Vissza a főoldalra
Életrajz Életrajz Életrajz
Diszkográfia Diszkográfia Diszkográfia
Dalok Dalok Dalok
Szerzők Szerzők Szerzők
Zenésztársak Zenésztársak Zenésztársak
Koncertek, turnék Koncertek, turnék Koncertek, turnék
Sajtó Sajtó Sajtó
Fotóalbum Fotóalbum Fotóalbum
Zene Zene Zene
Videó Videó Videó


Sajtó

Szívtárs
2011. január 24. hétfő

Színpad és felelősség

Egy igazi zenei csemege, egyfajta kultúrmisszió Tolmácsi Jánosnak, a Kultúrbarlang tulajdonosának meglepetése, a „Zorán antológia 74-79”. A 70-es évek legérdekesebb pillanatai, klipjei találhatóak ezen a most megjelent különleges, limitált számú DVD-n...

A kiadványon több olyan Zorán felvétel is látható-hallható, melyeket eddig hivatalosan sehol nem publikáltak. Tökéletesen feljavított képek és hangok – igazi időutazásra invitálnak minket, 30-35 év távlatából.


– Milyen érzésekkel vette kezébe ezt a 1974 és 1979 közötti időszakban, a televízióban rögzített adásokból összeállított DVD-t?

– Jó érzés volt, sok meglepetéssel. Dusán írt hozzá egy ajánlást, amelyből kiderül, hogy van olyan dal a DVD-n, amelyet a mai napig változatlanul énekelek, olyan is, amelyre alig ismertünk rá, sőt, amelyről mi magunk is elfelejtkeztünk. Példa erre a Máté Péterrel énekelt duett, amely egyszer lement a tv-ben, és aztán soha többet. Talán ezért is esett ki teljesen. Nagyon változatos az anyag, jó volt visszanézni a régi felvételeket. Hogy micsoda jó erők dolgoztak együtt abban az időben! Büszke vagyok arra, hogy a magyar filmművészet egyik meghatározó alakja, Sándor Pál rendező által készített „Szabadon jó” c. show, mai szemmel nézve is magas színvonalú, vállalható film. Ma már elképzelhetetlen egy ilyen 28 perces összefüggő anyag, mert mindenki rövid klipekben gondolkodik. Köszönet Tolmácsi Jánosnak, hogy ezt az archív anyagot felkutatta és kiadta. Összesen 22 dal szerepel a DVD-n, négy blokkban. Az elsőben öt videoklip van, a másodikban egy Born Ádám rendezte stúdiókoncert, a harmadikban a már említett show, a negyedikben pedig az 1979-ben készült „Egymillió fontos hangjegy” különkiadása, Kenyeres Gábor rendezésében. Szinte minden felvétel szerkesztője az a Módos Péter, akinek akkoriban az egész zenész szakma rengeteget köszönhetett, akit ma is „élő lexikonként” emlegetünk. Csak néhány név azok közül, akik a borítón szerepelnek: Presser Gábor, Dés László, Babos Gyula, Bachmann Gábor (látványtervező), Köllő Miklós (pantomim), Somló Tamás, Tarján Gyöngyi, Tolcsvay László. Milyen jó, hogy ezek a felvételek akkoriban elkészültek, mert így a későbbi generációk is megtudhatják, milyenek voltunk mi, ma is színpadon lévő zenészek a hetvenes évek második felében. Örülök, mert míves munka született. Szép a borító, nagyon jó a hang és a képminőség. Az összeállítást örömmel vállalom mai nap is.


– Míves szöveg, érthető ének, jó zene, ez lenne a titok?

– Hogy mi a „titok”, azt nem tudom, de azt igen, hogy fantasztikus szerzőpáros írja a dalaimat! Presser zenéje és Dusán szövegei magas színvonalú alkotások, időtállóak, igényesek, minden divatirányzatoktól függetlenek. Dusán szövegei élethelyzetekre rezdülnek, zene nélkül is megállják a helyüket. Költészet, amely mirólunk szól, őszintén, abban a reményben, hogy másokban is ugyanazokat az érzelmeket kelti.


– Közvetlenül Önre fókuszálva írják a dalokat?

– Igen is, meg nem is. Igen, mert komponálás közben mindig fontos szempont, hogy ki fogja majd előadni a dalt, de mégis a zeneszerző belső ihlete a lényeg, amely a megírás első fázisában nincs tekintettel a későbbi előadóra. A szövegíró már sokkal inkább figyel az előadó személyiségére, itt már működik a „rászabás” követelménye. Persze, van olyan, hogy valaki azt szeretné, hogy az ő dala mondjuk a szerelemről szóljon, de nálunk ez ilyen direkt módon nem szokott előfordulni. Mi inkább arról szoktunk beszélgetni egy új lemez megírása előtt, hogy az egész album – úgy összességében, nagy vonalakban -milyen legyen. Általában a zene születik meg előbb, aztán a szöveg, de ez sem szentírás. Mindez utólag alakul olyanná, amilyenné a közönség később megismeri. A már késznek tűnő dal sokszor még a stúdióban, felvétel közben is sokat alakul, ezért rengeteg olyan átmeneti felvételt őrzök, amelyek alig hasonlítanak a megjelentekhez.


– Tehát ez egy folyamat?

– Igen, ez a néha gyötrelmes, de nagyon izgalmas folyamat hónapokon át tart, mert minden mindenre hat és visszahat, sok idő kell hozzá. Mégis szeretjük, élvezzük, mert erre is érvényes a régi bölcsesség, mely szerint jobb úton lenni, mint megérkezni.


– A dalokat hallgatva, az ember nem gondolná, hogy az Önök anyanyelve nem magyar, hanem szerb.

– Apánk diplomata volt, így kerültünk Budapestre és aztán, az akkori politikai helyzet miatt itt ragadtunk. Hivatalos státuszunk „politikai emigráns” volt. Egyikünk se tudott egy szót se magyarul. Dusán három éves volt, én hat, vagyis éppen abban a korban voltunk, amikor ragad a nyelv. Nekünk a magyar lett a második anyanyelvünk, de talán ezt már nem is kell bizonygatnunk, hiszen Dusán dalszövegei, versei önmagukért beszélnek. Természetesen a mai napig jól beszélünk szerbül, nem felejtettük el az első anyanyelvünket.


– A zenei késztetés öröklött vagy tanult?

– A családban mindig volt valami zenével kapcsolatos hatás, de csak műkedvelő szinten. Mamánk hegedült, papánk harmonikán játszott, mi is kaptunk kiskorunkban hangszert, családi muzsikálások is előfordultak. Zongorázni is taníttattak minket a szüleink, és most már tudom, hogy ez volt az alap. Gimnáziumi éveink alatt még valami „komolyabb hivatásra” készültünk. Elkezdtük a műszaki egyetemet, de a zene miatt már nem diplomáztunk le. Zenei pályafutásunkat a Metro együttessel alapoztuk meg. A csapat 1972-ig létezett.


– Lánya hogyan viszonyul a zenéhez? Nyomdokaiba szeretne-e lépni?

– Szandra tisztán énekel, nagyon jó a hallása, ezért támogattam, amikor gyerekkorában a gitározás felé fordult ő is. Egyetlen kérésem volt csak, hogy ő valóban az elején kezdje el, ne kövesse az én példámat. Nekem előbb lett zenekarom, és csak valamivel később kezdem el gitártanárhoz járni, igaz, akkor viszont hosszú éveken keresztül. Ő három évig tanult klasszikus gitáron játszani. Szépen haladt, aztán az érettségi környékén abbahagyta. Mindketten nosztalgiával gondolunk arra az időre, amikor még komoly darabokat gitározott, kottából. Jelenleg az építészkarra jár, mellette díszlet- és jelmeztervezéssel is foglalkozik, s úgy látom, megtalálta a hivatását.


– Azért az Ön zenéjét biztos nagyon szereti és minden koncertjén ott van.

– Szandra 26 éves, és alapvető ízlésvilága nem esik messze az enyémtől. Anélkül, hogy ezt én valaha is erőltettem volna, mindig is szerette a zenémet, így aztán „a papa legnagyobb örömömére”, szinte minden nagyobb koncertemen ott van. Az is jó dolog, hogy az előadásainkon általában is sok fiatalt látok. Sokszor feltettem már magamnak a kérdést, mi lehet erre a magyarázat? Azon kívül, hogy hiszek a jó zene kortalanságában, abban, hogy Presser zenéje és Dusán szövegei érzelmileg bárkit eltalálhatnak, talán az is magyarázhatja ezt, hogy a mai fiatalok nyitottsága olyan sokirányú. Az interneten sem lehet mindig tudni, hogy mikor írták a dalt, amelyre rákattintottak. Ha tetszik, akkor jöhet! Az sem véletlen, hogy a dzsesszklubok olyan jól mennek, pedig abban a műfajban aztán végképp előfordulnak ősrégi szerzemények is. Mindez azt mutatja nekem, hogy ez a korosztály fogékony a sokféle művészeti ágra és irányzatra, és ezért lehetséges, hogy néhányuk ízlésvilágába az én dalaim is beleférnek. Mindezek mellett talán azt is megérzik, hogy mi hiteles és mi nem.


– Önnek is fontos a hitelesség?

– Sosem volt kérdés számomra, hogy magamat adjam-e, vagy szerepet játsszak, hogy megpróbáljak más lenni, mint amilyen valójában vagyok. Bár ez kicsit kockázatos, mert a mai celeb-világ inkább a feltupírozottság előnyeit sugallja. Csak olyan dalokat énekelek, amelyek előadásához nem kell kibújnom a bőrömből, amelyekkel azonosulni tudok. Azok, akik ennyi ideje vannak már a pályán, mint én, jól tudják, hogy csak szakmailag felkészülten és hiteles előadói stílussal lehet hosszútávon fennmaradni. Aki ezt nem ismeri fel, hamar eltűnik a süllyesztőben, mert a közönség előbb-utóbb rájön a trükkökre.


– Önben sosincs kétség?

– Dehogyisnem. Mindig van bennem kételkedés, szerintem az alkotás folyamatához ez nagyon is hozzátartozik. Ez az, ami arra sarkall, hogy a tőlem telhető legjobbat hozzam ki magamból.


– Boldoggá teszi, ha elkészül, és bemutatják a zenét, amelyért olyan sokat dolgoztak?

– Persze! Az ember alaptermészetéhez tartozik, hogy az örömét szeretné megosztani másokkal is. Nekem is szükségem van arra, hogy odafordulhassak valakihez, és megkérdezzem: „na, mit szól hozzá?”. Így vagyok egy elkészült lemezzel is, vagy egy koncert után. Fontosak a visszajelzések, fontos, hogy tudjam: igen, érdemes volt. Ez minden alkotóban benne kell, hogy legyen, mert az, aki csak magának, úgymond a fióknak dolgozik, nem hiszem, hogy igazán boldog tud lenni a produktumával, akármilyen jónak is érzi.


– A megosztásba beletartozik a sok közös beszélgetés feleségével, Hegyi Barbarával?

– Szerencsénk van, mert sokat és jókat szoktunk beszélgetni, a legváltozatosabb témákról. Nyilván mindkettőnk színpadi léte a meghatározó, de sokszor elkalandozunk egészen más irányokba is. Például engem mindig is vonzott az asztrofizika, a csillagászat, és ha éppen olvastam valami érdekeset, elmesélem neki, már csak azért is, mert más „asztrofizikus” pont nincs a környéken... Egyébként ez a téma mindig is izgalmas volt a számomra, mert a felfogható és a felfoghatatlan határán mozog. Ez a tudományág, amely többek között a kezdetek kezdetét kutatja, elkerülhetetlenül belefut a Teremtő létezésének kérdésébe, ugyan úgy, ahogy a művészetekben is sokszor ott lapul ez a gondolat. Persze, ez csak egy kiragadott példa, mert a gyereknevelés kérdései azért sokkal többször fordulnak elő…


– Önök egy szép családot alkotnak Hegyi Barbarával, kislányával, Rózival, és Szandrával. A lányok jól megértik egymást?

– Igen, hál’ istennek, a lányok nagyon jóban vannak. Szandráról már beszéltem, Rózi, Barbara kislánya 12 éves, édesapja színész, rendező. Rózi verbálisan őrületesen jó, genetikailag megvan benne a hajlam a színészetre, de ez most éppen nem téma nálunk, inkább a matek, meg az angol nyelv.


– Hogyan telt a karácsony?

– Ugyanúgy, mint az előzőek. Régen, szüleinkkel a pravoszláv karácsonyt ünnepeltük. Édesapánk halála óta nálunk jövünk össze karácsonykor, a mamánál pedig a pravoszláv karácsony napján, január 6-án. Az ünnepek fontos megállító pontok ebben a rohanásos, hektikus, stresszes világban. Alkalmat adnak arra, hogy kicsit egymás felé forduljunk és kifejezhessük azt, ami év közben esetleg elsikkadt.


– Tényleg szereti az édességet és Barbara finom főztjeit, de nem mindig engedheti meg magának?

– A kísértés folyamatos, néha reménytelen küzdelemnek tűnik a visszafogottság, de mégsem felejthetem el, hogy színpadon dolgozom, nem engedhetem meg magamnak, hogy „guruljak”. Barbara tényleg remekül főz, én meg egy nagy gurman vagyok, el lehet képzelni, milyen veszélyes ez a kombináció!


– Az év folyamán több jótékonysági koncertet adott, kérem, beszéljen erről!

– Sajnos, egyre több a rászoruló, a kiszolgáltatott ember, ezért ahol tudok, megpróbálok segíteni. Ez nálunk, zenészeknél legegyszerűbben a jótékonysági koncertekkel működik: így játszottunk az év folyamán az árvízkárosultak és egy szeretetkórház javára, aztán a vörösiszap katasztrófa áldozatainak megsegítésére, de próbáltunk némi plusz pénzhez juttatni kutyamenhelyeket is. Az év végén, az Aranyág című tévéműsorban, amely a beteg gyerekek megsegítésére rendezett gyűjtést, Barbarával közösen énekeltünk el egy francia dalt.


– Pályafutását nívós kitüntetésekkel díjazták, amelyekre büszke lehet.

– Nekem a díjak olyanok, mint a fellépésekért kapott gázsi: jól esik, kell, kell, de nem ezért zenélek! Persze, nagyon örülök minden elismerésnek, büszke is vagyok rájuk, de hasonló kategóriába tartozik nálam a közönség tapsa, vagy ha jól fogy a lemez. Nem vagyok álszent, tudom, hogy ez megemeli a művész ázsióját, meg nagyon jól is esik, ha megveregetik a vállamat, de elég hamar tovább tudok lépni. Eddig az 1982-ben kapott Liszt-díjnak és a 2006-ban kapott Kossuth-díjnak örültem a legjobban.


– 2011-re milyen tervei vannak?

– Bár a 2010-es év sem volt eseménytelen, a 2011. év igazán mozgalmasnak ígérkezik. A szokásos tavaszi- és őszi turnékon kívül ősszel szeretnék megjelentetni egy új albumot, az év végen, december 29-dikére pedig egy nagy Aréna-koncertet tervezek, amely egyben az új lemez bemutatója is lenne. A koncertre való felkészülést, a szervezést már az év elején el kell kezdenem. Szóval lesz mit dolgoznom, bőven. Egy ilyen nagy vállalkozásban mindig sok segítségem van, de mivel klasszikus értelemben nincs menedzserem, szinte mindenért én felelek, nálam van minden döntés. Ki kell találnom a műsort, hogy milyen dalokat játszunk, hogy kik lesznek a meghívott vendégeim, hogy milyen vizuális- és egyéb színpadi megoldásokat alkalmazzak – hogy a további számtalan részletről ne is beszéljek. Mindez természetesen nem a „panasz szava”, sőt, nagyon nagy öröm a számomra.


– Én pedig mindehhez nagyon sok erőt, egészséget, ihletet és sikert kívánok!

Rónai Katalin

Nyomtatóbarát változat