Új Szó
2013. szeptember 14. szombat Terven felül jött ez a tizenegy szépséges duett
Tizenegy dal. Tíz duett és egy tercett. Vagyis tizenegy vendég. Zorán új albuma októberben kerül a boltokba. Nem tervezte ezt a lemezt. Egyébként sem az a tervezős típus. Inkább hagyja, hogy a dolgok maguktól kiforrjanak. Az ötlet azután születik meg. Csak egyszer nem hívtam. Akkor azt akartam, hogy csak mi legyünk, a zenekar és én, senki más. Kivételes alkalom volt. Furcsa is, igen. Ha mindig van vendég, akkor most miért nincs? Lélektani oka volt. A koncertet megelőző turnén anynyira erősen és annyira jól öszszecsiszolódott a zenekar, hogy nagyon bensőségessé vált minden. Hozzáteszem: amúgy is bensőséges csapat ez, de akkor valahogy ráfutottunk erre az útra. Úgy döntöttünk, hogy ezt a koncertet megcsináljuk egyedül. Zenész és énekes vendégek nélkül. Előfordult természetesen az is, hogy én voltam vendég valakinél. És így jutottam el a duettlemez ötletéhez. Nekem ugyanis rengeteg vendégem volt az elmúlt évtizedek során, Eszternél pedig éppenséggel én voltam vendég. A Dance me to the end of love című Leonard Cohen-dalt választottuk, amit én még sosem adtam elő. Ez Eszter egyik állandó dala volt, de angolul énekelte. S mivel én nem szerettem volna angolul énekelni, de szívesen szólaltatom meg az általam szeretett külföldi előadók, Billy Joel, Eric Clapton, Mark Knopfler, de legfőképpen Leonard Cohen számait magyarul, megkértem a testvéremet, hogy írjon gyorsan magyar szöveget a dalra. Dusán ezt egy nap alatt meg is írta a Míg a szív lejár címmel. Így aztán a dal egyik részét Váczi Eszter énekelte angolul, a magam részét pedig én, magyarul. S akkor elkezdtem számolgatni magamban, hogy hányadik alkalom ez, amikor együtt éneklek valakivel, akár úgy, hogy én vagyok vendég az ő koncertjén, vagy ő az enyémen. Ráadásul a 2011-es Aréna-beli fellépés után elhatároztam, hogy most megint jöhet egy kis szünet, hiszen hatalmas munka egy ilyen koncert, s közvetlenül előtte jelent meg a KörtáncKóló lemez. Gondoltam, hagyom ezt a dolgot kifutni, és egy ideig nem foglalkozom új dolgokkal. Nem bírtam, mert ez a duett-ötlet nagyon felcsigázott. A végső lökést a Váczi Eszterrel énekel Cohen-dal adta hozzá. Először azt találtam ki, hogy össze kellene gyűjteni az ilyen dalokat, és erre kihegyezve csinálni egy koncertet, amelyre mindenkit meghívok, akivel eddigénekeltem.Amimostmegis valósul. De majd csak azután, hogy megjelenik a lemez. A Ne várd a májust! című dalt nekem írta János. El is mesélte nemrég, hogy amikor a saját fellépésein énekli, mindig ad hozzá kis körítést, hogy milyen érdekes: általában az előadóhoz kötik a dalt, nem a szerzőhöz. De hogy ezt a számot, mint szerző, ő is szívesen énekli, s akkor még nem mondta ki a címét, mert hogy ez neki is az egyik legkedvesebb dala de végül is csak és kizárólag Zorántól ismerhetik. És hogy már ő is úgy kezeli magában, mint az én dalomat, hiszen tudja, hogy menynyire hozzám nőtt. A szólisták közül szinte mindenki. Elton Johnnak híres duettlemezei vannak, de említhetnénk még másokat is, akik vagy koncertelőzmény nélkül készítenek ilyen albumot, vagy egyszerűen csak felajánlották nekik a lehetőséget, és ők maguk dönthették el, hogy kit akarnak maguk mellé partnernek. Aztán vagy bevadászták őket, vagy nem. Ramazottit nem ismerem anynyira, de kedvelem. Tina Turner nekem jelenségként is fontos. A tűz, a zabolátlanság, a magától érthetőség... lehet, hogy a magánéletben is ilyen, bár tudom, sokszor csalóka a dolog. Elég, ha csak magamból indulok ki. De nagyon szerettem őt mindig. Helyes srác, jól énekel. Profi. Mivel egy tizenévessel élek egy háztartásban, van róla fogalmam. Kezdettől fogva imádják a kiscsajok, de ő már túlnőtt ezen a kategórián, és nem fog eltűnni. Ellentétben sok, a tehetségkutatókon hirtelen feltűnt sztárral, bár közöttük is van jó pár, aki megragadt. Előbb hadd mondjam el gyorsan: nagy örömemre, úgy éreztem, mindenki boldogan jött, akit hívtam. Gerendás Péter, Kern András, Presser Gábor, Dusán. Így került a lemezre az Eső előtt, eső után, a Hé, 67!, az Úgy volt, a Harminc, és sorolhatnám a lányokat... senki nem mondott nemet. Remélem, ez is egy színfolt lesz a pályámon. Előbb-utóbb meg kellett történnie. Én szívesen hagyatkozom a spontán ötletekre. Nem hajszolok semmit, inkább várok, hogy kialakuljon, kikristályosodjon. Nálam nem valami nagy agyalás eredményeként jönnek be a dolgok. Hagyom, hogy az események szüljék meg az eredményt. Valahogy szívesebben hagyatkozom a megérzéseimre, mint a fifikás kitalációkra. Én már a Megasztárban is neki drukkoltam. S nemcsak azért, mert ilyen származási kapcsolódásunk van, hanem mert őstehetségnek tartom. Nyers tehetségből lett kifinomult tudású énekesnő, aki briliánsan bánik a hangjával. Minden adottsága megvan ahhoz, hogy hosszú távon sztár maradjon. 2011-ben vendégem volt az Arénában. Ő az én anyanyelvemen énekelt, vagyis szerbül, én pedig az övén, magyarul. Ezek után természetes, hogy a lemezen is az Ederlezit szólaltatjuk meg. Ő, a vajdasági lány és én, aki Belgrádban születtem. Ez egy balkán népdal, amelyet Goran Bregovicék tettek világszerte ismertté Kusturica filmjében. Másvalakivel ezt nem is énekelhettem volna. Ha nincs Rúzsa Magdi, valószínűleg elő sem veszemeztadalt. Az a dal úgy került a lemezre, hogy tavaly a Prima Primissima-gálán énekeltük Tompos Kátyával. Érdekes mód én is érzem benne a szláv színt. És nemcsak a hangjában, hanem a lelkében is. De ha már itt tartunk, el kell, hogy mondjam, Sík Olga, aki pályafutásom egyik meghatározó egyénisége, hiszen az énektanárnőm volt, rögtön azután, hogy először meghallgatott, közölte velem, hogy: Neked szláv hangod van! Hozzáteszem, talán azért is, mert elég mélyen szól a hangom. De a világhírű basszisták között is sok szláv volt, például Saljapin. Én is azt mondtam, amikor először hallottam énekelni Tompos Kátyát, hogy olyan szlávos a hangszíne. Lehet, hogy ez is egyfajta elfogultság, de valahogy mégis egy kicsit több lelki mélységet érzek benne, mint úgy általában másokban. Ezt a dalt, a Mit akar az eső?-t egy jótékonysági koncerten énekeltük együtt, akkor is én voltam az ő vendége. Bár kerüljük a házastársak együtt jellegű közös megnyilvánulásokat, az Aranyág című televíziós műsorban elvállaltuk,hogykettenéneklünk.Ott már szóba került ez a dal is, aztán mégis egy francia sanzont adtunk elő. Ugyanakkor azt is éreztem, hogy Barbara, aki tényleg igazán jól énekel, miért legyen hátrányos helyzetben csak azért, mert a feleségem? De közös döntés alapján vagy tíz évig akkor sem énekeltünk együtt. Most is nekem kellett rábeszélnem őt, hogy kötélnek álljon. A Játssz még az ő ötlete volt. Ha már éneklünk valamit, akkor ezt! mondta. Szereti ezt a dalt. Én meg azért is örültem, hogy elővettük, mert legalább nem sikkad el. Volt a Magyar Rádiónak egy Tessék választani! című műsora, amelyet évente megrendeztek. Egy ideig. Aztán abbamaradt. Presser és Dusán ebbe a műsorba írták ezt a dalt, s azóta soha senkivel nem énekeltem. De még egyedül sem. Annál viszont sokkal jobbnak éreztem ezt a dalt, mintsem hogy veszni hagyjam. Nem maradhatott talonban. S azóta, hogy most újjászületett, mert ez tényleg egy folyamat, már nem is tudom másvalakivel elképzelni, csak Barbarával. Ez így működik. Bea a Művészetek Palotájában, a 2010-es koncertemen volt a vendégem, s mivel akkor ezt a dalt választottuk, ennek egyenes következménye volt, hogy most a lemezre is ez kerüljön. Nagyon szépen szólt a dal már a MüPában is. Bea olyat énekelt benne, hogy az hihetetlen. Van a végén egy improvizációs rész... nem is tudom, milyennek mondjam... talán spanyolosnak? Ő egyébként sokat van Mexikóban, lehet, hogy belevitte ezt a legújabb vérét is a nótába, s ettől igazán egyedi hangzása lett a dalnak. A roma, a zsidó, a szláv, a balkáni zenevilág eddig nem nagyon jelent meg a dalaimban, ezért örülök, hogy ezen a lemezen most mind fellelhető. Bár a Kóló című albumon már érezhető, mennyire vonz ez a dallamvilág. Az elmúlt tizenvalahány év alatt, a világzene megjelenése óta még inkább divat lett ez az irányzat, és a magyar zenekarok is gyakran nyitnak a magyar népzenéhez. Hogy ez miért csak most mozdult meg bennem? Erre is csak azt tudom mondani: nálam ez sem olyan kitalációs szinten működött. Ami magától jött, azt tartottam jónak, azt fogtam meg, azt kezdtem el egy kicsit jobban a magamévá tenni. Ami pedig nem jelent meg spontán, azt sosem erőltettem. Pusztán azért, mert szerbnek születtem, s akkor nekem ez illene, nem kezdtem el ilyesmit énekelgetni. Amikor aztán a legutóbbi lemez készült, és már csak két-három dal hiányzott, azon töprengtünk, mi legyen még valami más is rajta. És akkor Dusán előkapta a Kóló szövegét, ami saját állítása szerint már több éve ott hevert a fiókjában. Gábor pedig egy perc alatt megírta hozzá a zenét, egyszerűen csak úgy kiszakadt belőle. Ez ritkán fordul elő, de nagyon érdekes jelenség, hogy elkészül egy szöveg, amelyen semmit sem kell változtatnunk, és nyomban megszületik hozzá a zene. És ez a dal a koncerteken is annyira bejött, hogy az Apám hitte után ráadásként tudjuk játszani. Amit én sem gondoltam volna, hiszen az Apám hitte úgy tartotta magát a műsorban, mint egy oszlop. Bár nem mindig azzal fejeződött be a koncert, hiszen nem volt ez azért ennyire mechanikus dolog. Kilencet. De a hangszerelésen nem változtattunk. A Presserrel és a Dusánnal énekelt dalt hagytuk meg eredetiben. Októberben jelenik meg az album, másfél hónapig dolgoztunk a stúdióban, és még mindig van vele munkánk. Februári koncertemre, az Arénába természetesen a duettpartnereimet is meghívom. Szép kis névsor szerepel majd a plakátokon. Ha még egy dallal több lenne rajta, három keze lenne a gyereknek. Tehát így jó, ahogy van. Nincs hiányérzetem. Szabó G. László
|