

|
|
Esküvő
Jávori Ferenc Fegya Sztevanovity Dusán
Jó, ha túl sokat nem vársz tőlünk
Nekünk korlátok kellenek
Párat félrelöktünk s össze is törtünk
Most itt vagyunk együtt, s együtt veled
És most jók vagyunk, rendes gyermekek
Körben szép ruhák, tágra nyílt szemek
Nézd, az emberek mind-mind angyalok
Együtt élnek át épp egy szép napot
Omló tornyaink és a várromok
Rosszat álmodó fényes templomok
Lustán áradó felhőképeken
Ott egy kis mosoly, s elhiszem
Én csak elvétve járok arra
Hova hétköznap nem vezet
S néhány idegen a reményhez bújik
Hogy egymáson olykor segítsenek
És az ember jó, és most elhiszem
Nézz a füstön át, ott az értelem
Tömjént égetett, kőből alkotott
S ott a lágy kenyér, mellyel visszadob
Éppen elhiszem, ők sem bántanak
Kint a harcosok épp csak játszanak
És a törmelék majdcsak összenő
S minden újra él, újra nő
Jó, ha lobognak mind a gyertyák
Mert ha nem látunk, kétkedünk
S túl a megfoghatón nincsenek társak
S ha nincsenek itt sem, az túl sok nekünk
Hívtak téged is, így az illendő
Mert az esküvő így lesz esküvő
Sorra adják fel mind a józanok
Mert a tiszta víz borrá változott
Ez most esküvő, fényes néhanap
Tőled kapható áldást osztanak
Tarka kételyünk fedje hófehér
Míg az esküvő véget ér

Jávori Ferenc Fegya
| | zongora
|
Presser Gábor
| | harmonika, ütőhangszerek, dob
|
Sipeki Zoltán
| | akusztikus gitár
|
Óvári Éva
| | vokál
|
Kabelács Rita
| | vokál
|
Péter Barbara
| | vokál
|

A dal a következő albumokon található (szögletes zárójelben a dal sorszáma):
|
 |
|
|