Vissza a főoldalra
Életrajz Életrajz Életrajz
Diszkográfia Diszkográfia Diszkográfia
Dalok Dalok Dalok
Szerzők Szerzők Szerzők
Zenésztársak Zenésztársak Zenésztársak
Koncertek, turnék Koncertek, turnék Koncertek, turnék
Sajtó Sajtó Sajtó
Fotóalbum Fotóalbum Fotóalbum
Zene Zene Zene
Videó Videó Videó


Sajtó

Népszava
1995. május 22. hétfő

Minden más táján a világnak

Három olyan emberről lesz szó, aki nagyon érti a dolgát, aki a maga szakmájában – ha tetszik, művészetében – a tökéletesség határát súrolja. Közülük kettő világhírű. Benedikty Béla a harmadikat is figyelmükbe ajánlja. Lehetne ő is világsztár.

Majd egyszer

A hatvanas évek elején már nem szerettem a cikizenét. Nem emlékszem, melyikünk nevezte így ezt a műfajt, mindenesetre szűkebb baráti körömben máig ez az egyetlen olyan meghatározás, amely összefoglal valamit, amiről különben nem lehet tudni, micsoda.

A Beatles akkora szenzáció volt, hogy meghallgattam egy-két nótájukat. Sajnáltam is a rászánt időt, mondván: ugyanazt próbálják, amit a Shadows már évek óta csinál, csak nem tudnak úgy gitározni – legföljebb a hajuk nagyobb. Ha ma visszagondolok ifjonti nagyképűségeim eme szép megnyilvánulására, meg kell állapítanom: volt benne valami, a korai Beatles zeneileg valóban lényegesen gyengébb eresztés, mint a Shadows, de hát kit érdekel ez ma már. Oda akarok kilukadni, hogy a honi jazz őskorában, Kertész Kornél, Garay Attila, no meg az itthon rajtuk kívül hallható cseh muzsikusok: Velebuy, Konopasek játéka kizárta, hogy a mi arisztokratikus ízlésű köreinkben bárki betörhessen holmi cikizenével.

Ehhez tartottam magam egészen addig, amíg a Színház- és Filmművészeti főiskola egyik gólyabálján meg nem hallottam egy kisegyüttes játékát. Ez hatvanvalahányban volt, a pontos évszámra már nem emlékszem, lényeg az, hogy az akkor még nevenincs zenekart egy Zorán nevű srác vezette, a másik nevét nem lehetett kimondani.

Akkortájt az egyetem mellett operatőrködtem a Televízióban, egyik nap valaki betuszkolt az operatőrszobába egy új fiút, én jelöltettem ki a feladatra: mutatnám meg neki, mi merre van, mi a teendő a sötétkamrában és így tovább. A fiú Dusán néven mutatkozott be, a másik nevét nem lehetett kimondani...

Hát így kezdődött visszatérésem a cikizenéhez, és hogy Zorán iránt némileg elfogult vagyok, talán érthető. De minden elfogultság nélkül, felelősségem tudatában állítom: ez az új lemez megint remekül sikerült. Minden nóta olyan, mint az eddigiek: többször meghallgatható, és amikor már eldöntötte az ember, hogy ez a kedvence, akkor rájön, hogy mégis inkább az.

Nyomtatóbarát változat