Vissza a főoldalra
Életrajz Életrajz Életrajz
Diszkográfia Diszkográfia Diszkográfia
Dalok Dalok Dalok
Szerzők Szerzők Szerzők
Zenésztársak Zenésztársak Zenésztársak
Koncertek, turnék Koncertek, turnék Koncertek, turnék
Sajtó Sajtó Sajtó
Fotóalbum Fotóalbum Fotóalbum
Zene Zene Zene
Videó Videó Videó


Sajtó

Kurír
1998. május 4. hétfő

Hány perc az ünnep?

A ritka percek selyemszalagját együtt bontottuk fel szombat este Zoránnal a Budapest Sportcsarnokban. Szeretjük az ilyen alkalmakat. Amit hallunk, zene fülünknek, nem is akármilyen, és szó, ugyancsak nem akármilyen. Könnyek és mosolyok, gyűrt női zsebkendők, gyűrt férfiarcok, mert tartjuk magunkat – ki jól, ki rosszul –, jelenbe suhanó emlékek, csaknem minden tegnapi mondat maivá válik, a húsz esztendővel ezelőttiek is. Úgy tetszik, nem akar eléggé gyorsan változni a világ körülöttünk. Vagy időnként tán épp túl gyorsan, túl fájdalmasan változik. A tavalyi koncerten még játszott Dandó Péter, aki esztendőkig tagja volt Zorán zenészcsapatának... A zene most egyszer csak hirtelen megszakad; rövid csönddel, Zorán csendes szavával emlékeznek meg nemrég elhunyt társukról a többiek.

Aztán... a zene – az élet – megy tovább. Olykor elballagunk, sőt elmetrózunk oly időkbe is, amikor még csak kisföldalattink volt, majd szinte azonnal visszaérkezünk napjainkba – vagy legalábbis 1997-be. Ezt a címet viseli tudniillik Zorán legutóbbi albuma, mely – essék szó erről is – aranylemez lett. Miről szólnak a dalok? Nem csupán a múlt esztendőről. Hanem például múltról, esztendőkről; emberekről, akik eltávoztak mellőlünk, s azokról, akik mellettünk maradtak, maradhattak, mellettünk hagyta őket a sors. Ki-ki végigéli e dalokat hallgatva saját, nemegyszer pótolhatatlan emberi veszteségeit, az érzelmek hatalmát, múlását avagy múlhatatlanságát.

És a mosoly sem marad el, hisz mindezek ellenére nem a szomorúság uralja a koncertet. Így is jó, dalolja boldog-boldogtalanul Zorán kérésére a publikum, ő pedig a kórus fölé énekli, amit jól ismerünk: meleg a sör, vizes a bor, döcög a gép, csúszik a pénz.. S együtt idézzük fel vele a boldog időket, amikor még állt a tábor, már vállig ért a szép jövő, s hogy ki volt alul, ki volt felül...

Zorán ezúttal sem mulasztja el megnevezni a társakat, akiknek sokat köszönhet: a legtöbb dal szerzőit, Presser Gábort, illetve Dusánt. Igen kulturáltan említi a szponzorokat, avagy ahogy ő mondja, tapasztalatból, a mecénásokat – az Aralt, a Volkswagent, a Westel 900-at. Aztán ismét visszazökkenünk a zenébe, a dalokba, a gondolatainkba. Zoránéba, Dusánéba és a sajátjainkba. Érdekes, ezen az estén milyen sok ponton találkoznak e gondolatok. Illetve: csak most? Dehogy.

Nem igaz, hogy a szó mindig elszáll. Vannak szavak – és persze dallamok is –, amelyek utat találnak a lélekig, a szívekig, az agyakig.

Ünnep, ha ilyet hall az ember, s ha érzékeli, nincs ezzel egyedül.

De mondd, hány perc az ünnep?

Bányai György

Nyomtatóbarát változat