Vissza a főoldalra
Életrajz Életrajz Életrajz
Diszkográfia Diszkográfia Diszkográfia
Dalok Dalok Dalok
Szerzők Szerzők Szerzők
Zenésztársak Zenésztársak Zenésztársak
Koncertek, turnék Koncertek, turnék Koncertek, turnék
Sajtó Sajtó Sajtó
Fotóalbum Fotóalbum Fotóalbum
Zene Zene Zene
Videó Videó Videó


Sajtó

Népszabadság
1998. május 2. szombat

Sosem bújtam bőrruhába

Lassan már hagyomány: Zorán tavasszal turnézni indul. Idén sincs másként, a tavaly októberben megjelent lemezhez kapcsolódó országos koncertkörút javában tart, végállomása május 2-án a Budapest Sportcsarnokban. Két fellépés között nemcsak ennek a részleteiről kérdeztük a népszerű előadóművészt.

– Idő kell, amíg a dalok beérnek, amíg megszeretik őket, amíg átmennek a köztudatba – magyarázza Zorán. – A mostani körúton a megszokottnál több új nótát énekelek, a jelenlegi koncertprogramban tizenhárom dalból nyolc szerepel az aktuális nagylemezemről. Lehet, hogy merész kijelentés, de úgy érzem, az új album az egyik legjobban sikerült anyagom.

– Tizenkilenc koncertből álló hazai körút – a mai viszonyok között nem túl bátor vállalkozás?

– A tavalyi tizenöt állomásból állt, mindenhol telt ház fogadott, hál’istennek most sincs másként. Debrecenben a hatszáz férőhelyes Arany Bikában például kilencszázan szorongtak a nézőtéren. Csak megköszönni tudom, hogy ennyien hajlandók voltak állva is végighallgatni a több mint kétórás estet.

– Az utóbbi években önnek elég stabil kísérőcsapatot sikerült maga köré szerveznie. Holott ebben a zenekarban több generáció muzsikál együtt, ráadásul néhányan – Szabó Tamás, Sipeki Zoltán, Horváth Kornél – egészen más zenei világból érkeztek.

– Mindannyian profi zenészek, egyaránt otthonosan mozognak a különböző műfajokban, jóllehet a szájharmonikás Szabó Tamást sokan valóban a bluesból ismerik, Sipeki Zoltán a keményebb rockvonalból érkezett, Horváth Kornél pedig inkább dzsesszmuzsikusokkal dolgozott sokat. A látszat ellenére nem áll olyan messze egymástól a mi zenei világunk, ők ugyanúgy szeretik ezt a fajta zenét, mint én. Ez a kilenc muzsikus azonban nemcsak zenei, hanem emberi szempontból is csapattá érett össze. Igaz, csak különböző alkalmakra összeálló társulásról van szó, de nyugodt szívvel mondhatom: alig várjuk, hogy együtt turnéra indulhassunk. És az esti koncertek után nem válnak szét útjaink.

– A koncert plakátjain, akárcsak tavaly, ezúttal sem szerepel a vendégek névsora. Titok?

– Ezzel csak azt szeretném elérni, hogy a közönség az én meghívásomat fogadja el. Ne az eseteleges nagy nevekért jöjjön el, hanem azért, amit ez a csapat önmagában is nyújtani tud. Az sem mellékes, hogy így a fellépők személyével a koncert kezdetéig szabadon variálhatok.

– Presser és Dusán az elmaradhatatlan szerzőtársak. Ha úgy nézzük, rendre mások dalait énekli.

– Jóllehet a szerző általában valóban nem én vagyok, de Presser és Dusán és a közösen eltöltött hosszú együttlét miatt pontosan tudja, hogy milyen zenei és szövegvilág áll közel hozzám. Gyakorlatilag rám szabják a dalokat. Személyes hangú vallomások, érzelmek és hangulatok ezek, amelyek a legteljesebb mértékben azonosak velem.

– Korábbi lemezeim egy-egy dal erejéig azért szerzőként is jelen volt. Most miért nem?

– Az új lemezre is írtam két dalt, de azok kihullottak a végső rostán. Úgy éreztem, nem elég jók ahhoz, hogy felkerüljenek rá. Éppen a magammal szembeni igényesség diktálta ezt, lassan egy nagylemeznyi saját anyagom fekszik az asztalfiókban.

– Kurrens albuma felvétele idején az egyik, később Több mint fél száz év címmel megjelent dal összes munkafázisát feltette a saját honlapjára az interneten. Honnan e különös ötlet?

– Sokan sokszor találgatták már, hogyan születnek ezek a dalok. Ezért tettem fel a hangszerelés különböző fázisait. Ezeket bárki bármikor meghallgathatta, és nyomban követhette egy új dal születését. Büszkén mondhatom: több tízezren voltak rá kíváncsiak, Kanadától Szingapúrig, nagy valószínűséggel az ott élő magyarok.

– Harmincöt éve van a pályán, huszonkét éve szólista. Az ön életművének legfontosabb jellemzője talán az állandóság. Több mint két évtizede képviseli azt a stílust, amely már akkor, 1976-ban sem számított divatosnak. Ez lenne a siker titka?

– A titok – ha egyáltalán van ilyen – talán abban rejlik, hogy igazán sosem akartam más lenni, mint amilyen vagyok. Nem játszottam el tőlem idegen szerepeket, nem bújtam bőrruhába, nem vettem fel baseballsapkát, nem akartam a világot naponta megváltani, az éppen aktuális tinilányok bálványa lenni.

– Azt mondja, önmagát adja. Holott az öccse, Dusán is azt írta: jó lenne, ha tudná, milyen ember a bátyja.

– Valamennyien ezerarcúak vagyunk, hogy ebből ki mit vesz észre, kit melyik oldalunk ragadja meg, egyénenként változó. Egy dolog azonban biztos: nagyon kevesen lehetnek azok, akik félreismernek. Ha több arcom is van, azért még mindegyik én vagyok.

– Dusán azt is monda: ön tudatos sikercsináló. Hozzá még egocentrikus is.

– Sok mindenben vagyok tudatos, ez igaz, de rengeteg döntést bízok az ösztöneimre. Az intuíció sokszor sokkal megbízhatóbb, mint a racionalitás. Hogy egocentrikus is lennék? Nem tudom. Valahol minden művész az egy kicsit. Ha valaki színpadra áll, már eleve szorult bele egyfajta exhibicionizmus. Anélkül nem megy. Aki mást mond, hazudik. Legfeljebb a mérték lehet változó.

Nyomtatóbarát változat