Vissza a főoldalra
Életrajz Életrajz Életrajz
Diszkográfia Diszkográfia Diszkográfia
Dalok Dalok Dalok
Szerzők Szerzők Szerzők
Zenésztársak Zenésztársak Zenésztársak
Koncertek, turnék Koncertek, turnék Koncertek, turnék
Sajtó Sajtó Sajtó
Fotóalbum Fotóalbum Fotóalbum
Zene Zene Zene
Videó Videó Videó


Sajtó

2003. november

Egy este a Metro Klubban...

Retrospektív recenzió 2003-ból

Az album, mely az első magyar koncertlemez kitüntető címét viseli, több kiadást is megért. A bakelitkorszak utáni első, 1991-es CD-verzióját az tette különössé, hogy az élő műsor után kislemezek felvételei következtek. Ezt a nyilvánvaló szerkesztési malőrt sajnos a sokkal jobb hangminőségű 2000-es kiadáson is sikerült megismételni. A legfurább az, hogy úgy tűnik, a vegyesfelvágott-koncepcióval nagyon is elégedett volt a szerkesztő, a kiválasztott kislemezeken viszont igazítani próbált egy keveset. Ezen kár volt fáradozni... A Metro szinte megszámlálhatatlanul sok kislemezfelvételének minőségi kiadása még várat magára – irányítsuk most figyelmünket a koncertlemez lényegére!

Ha a klasszikus felállású Metro slágerszerzőjét, Schöck Ottót a billentyűk mögött 1970-ben váltó Fogarasi Jánosnak csak annyi érdeme lett volna, hogy azon a bizonyos estén a zongorára tette a Lemezgyártól kölcsönkapott Uher magnetofont, máris hálával emlékezhetnénk rá. Szinte hihetetlen, hogy ez a primitív rögzítési technikával készült felvétel milyen jól szól, és milyen nagyszerűen adja vissza a Metro Klub sokat idézett hangulatát.

A zenekar nagyjából Frenreisz- és Zorán-nótákat játszik; Schöck-szerzemény nem szerepel a rögzített műsorban. Gyors egymásutánban tizenegy beatdalt adnak elő. Nincs itt semmi abból a dzsesszes, art-rockos hangzásból, amit a Metro egyes felvételeinek szokás tulajdonítani. A műsort egyszerű, bluesba hajló rockandrollok adják, néha az az ember érzése, hogy a basszus és a dob „minden számban ugyanazt játssza".

A siker viszont tapintható és megérdemelt. „Kösz!„ – rikkant bele Frenreisz és Zorán a mikrofonba. „Szívesen máskor is!” – sikolt vissza egy hölgyrajongó. Később valaki a közönségből „Máriát" követeli... Máriára nem kerül sor, helyette énekelnek Júliáról és azokról a lányokról, akinek a megfogott szürke egeret a kezébe adták. Azután kissé súlyosabbá válik a hangvétel: következik a Lóg a falon egy fekete kard, Az én életrajzom, és A szerelem hív, hív... Így fejeződik be az este.

Akár a közönség, akár a „kritikus" fülével hallgatom: nagy-nagy érték ez a koncertlemez a magyar beatzene történetében.

Porosz Péter

Nyomtatóbarát változat