Sz. Koncz István: Elfogult üzenet • Kilencvenes évek

Kilencvenes évek

Hogy tényleg megtörténhet a lehetetlen, erről valószínűleg éppen Dusán és ő tudnának hosszabban beszélni. Közös cégük, a LocoMusic 1991 húsvétján reklámfilmet forgat Izraelben. A szünetben a stáb nézelődni indul: Jeruzsálem nevezetességeivel szeretnének megismerkedni. A város keleti felében, az arabok lakta területen parkolnak amerikai gyártmányú, helyi rendszámú bérautójukkal. Az ottélők közül furcsa módon többen ajánlkoznak: öt sékel ellenében megvédik a kocsit. De miért kellene megvédeni?

A meglepetés a séta után éri őket: a fehér autó helyett csak félig elüszkösödött feketét találnak. Valakik fölgyújtották a kocsit. A szélvédőt kitörték, hogy a tűz elegendő oxigénhez jusson. Azt sem lehet pontosan tudni, vajon mi irritálta a merénylőket. Más az ilyen jeleneteket filmen látni, és megint más átélni. Ráadásul a rendőrök sem értik igazán a fölháborodást: a vállukat vonogatják. Errefelé ez napi eseménynek számít. Mindennek tetejébe a bérleti szerződésben szerepel egy kitétel, ha a keletkező kárt harmadik személy okozza, önrészesedést kell fizetni. Még jó, hogy a filmek nem maradtak az autóban, így legalább azok nem sérülnek meg. A váratlanul izgalmassá vált út végül szerencsésnek mondható körülmények között fejeződik be. A stáb a kész filmekkel visszajön Budapestre.

– Egy füst alatt megjártuk az utat – viccel már itthon Dusán.

A zeneműkiadóval, a LocoMusickal, Presser és Dusán a saját ügyeinek gazdáivá válik. Például gondozzák az Óz Vígszínházbeli előadását. Presser adaptálja a hazai színpadra a zenét, Dusán pedig megírja a dalszövegeket. És lemezt is készítenek belőle. Ahogy mondják, a jövőben szeretnének több ilyen színvonalú, igényességű dolgot gondozni.

A díszletek a sarokban egymásnak döntve, mellettük egy kitárt ajtón, fehér táblán vörös betűkkel fölirat: Az ajtó állandóan csukva tartandó. Felelős: az ügyeletes színpadmester. A vasajtó mellett egy kis szekrényke, rajta nejlonszatyor: Neményi Rt. Autószalon. A szekrénykében tűzvédelmi előírások, tűzrendészeti ügyiratok gondosan dossziékba simítva. Pecsétek, aláírások, engedélyek, oktatási jegyzőkönyvek. Találomra fölütöm A padlás dossziéját.

„A kerékpár egyik kerekére 2 db csillagszóró van erősítve, amelyet az I. felvonás végén a kellékes meggyújt, és a szikrázó csillagszóróval a kerékpárt Pápai Erika művésznő a nyílt színre betolja.

1. Csak az üzletekben kapható, szabvány csillagszóró használható.

2. Pápai Erika művésznő kötelessége, hogy a csillagszórókat, amíg azok el nem égnek, figyelemmel kísérje.”

Vígszínház, 1991 májusa. Nem messze a szekrénykétől újabb hivatalosnak tetsző tábla: A színpadpadló teherbírása: 500 kg/m2 megoszló, 100 kg koncentrált. Nem tudom, én koncentráltnak számítok-e, de óvatosan lelépek a deszkákról. Jön Marton László, biccent, papírokat csal elő az ügyelőpult fiókjából.

Zorán rendkívül béketűrően áll, várja, hogy történjék valami. Hátul hangot és füstöt okádnak a gépek, a szél fújja a felfüggesztett csomagolópapírokat, a színpadon óriási vihar, a monitoron bágyadtan tekergő szellő.

Dusán rendezésében készül az új nagylemez, Az élet dolgai tévéshow-ja. Talán valamennyi Zorán album közül ez teljesíti a legnehezebb küldetést. Megérteni és beszélgetni próbál. S hogy milyen jól, azt legérzékenyebben a gyermek jelzi. Petra például, aki ötéves és nagyon szelíd. Amikor először hallja a felvételeket, és a Volt egy tánc a szüleink semmiért elveszett álmaihoz ér, Petrának legörbül a szája, és azt mondja:

– Ez megható nekem.

A Rádió zenei szerkesztője, Lőrincz Andrea meséli, hogy amikor Zsuzsa lánya nyolc éves volt, karácsonykor Zorán lírai dalaira csomagolta be az ajándékokat.

– Ugye, milyen jó ilyen szép zenére ezt csinálni? – kérdezte egyszer csak a kislány az édesanyját. A példákból persze nem szeretnék messzemenő következtetéseket levonni, de azt hiszem, a gyerekeket nehezebb becsapni, mint a felnőtteket. S ha ők is megérzik egy-egy felvétel hangulatát, anélkül, hogy igazán tudnák, miről is szól a szöveg, az nagy öröm lehet szerzőnek, előadónak egyaránt.

Valószínűleg empátia kérdése az egész. Zorán kislánya, Szandra egyszer hétéves korában a szüleivel egy étterem kerthelyiségében ebédel. A kert éppen tele, csak a zenekar előtt kapnak helyet. Tudni kell, ha Zorán betér egy zenés helyre, mindig köszön a muzsikusoknak. Mert egyenrangú kollégáknak érzi őket, mert valaha ő is ilyen helyeken kezdte a pályáját, és mert a vendéglátóiparban is dolgozott jó darabig. Egy szó, mint száz, leülnek az asztalhoz, és a köszönés a kislány figyelmét a kellemes, finom zenét játszó muzsikusokra irányítja. Kezdi kérdezgetni az édesapját, hogy miért ilyen színű a gitár, miért csinálja a bácsi azt, amit és így tovább. Aztán már egy órája ott ülnek, amikor Szandra egyszerre megszólal:

– Nagyon sajnálom ezeket a zenészeket. Senki nem figyel rájuk...

Az élet dolgai megint egészen más helyzetben születik, mint a korábbi lemezek. A Hungarotonból eddigre elzavarják a korábbi igazgatót, Bors Jenőt, a kiadók gombamód szaporodnak, és sajnos mennek tönkre. Megjegyzendő: így utólag már látszik, hogy a Hanglemezgyártó Vállalat milyen keményen kizsákmányolta egykori alkalmazottjait. A rendszer olyan volt, hogy a művész – aki miatt megvették a lemezt – kapta a legkevesebbet. Hosszú éveken keresztül nem volt előadói jogdíj sem, tehát hiába fogyott el például a Fehér sziklák százezer példányban, Zorán egy fityinget sem kapott belőle, csak a szerzők.

Szóval 1991-ben Zorán elhagyja a Lemezgyárat, és – a kiadó LocoMusic közvetítő útján – a Rákóczi kiadóval köt exluzív szerződést. A megjelenést, a lemezről készült tévéshow-t pedig a Neményi Rt., közvetve a BMW szponzorálja. A BMW olyan üzletpolitikát folytat, amelynek alapköve a szolíd, visszafogott elegancia és a hosszú távú minőség. A cég ezeket a vonásokat Zoránban látja megtestesülni, és ezért lép vele kapcsolatba. A Rákóczi ajánlatát amúgy alig néhány órával kési le a Quint. Zorán épp aláírja a szerződést, amikor Bors Jenő új csapata jelentkezik.

A cím ezúttal is sokáig várat magára, mert az énekesben fölmerül, hogy a dalszövegből kölcsönzött sor nem tűnik-e túl nagyképűnek. De hát az élet dolgairól semmi sem szólhatna elég kimerítően... Talán érdekes lehet, hogy – több másik mellett – egy olyan szám is lemarad a lemezről megint, ami már negyedszer próbál fölkerülni. Ez, az elsőt leszámítva minden lemez kezdő munkálatainál így van: van egy biztos pont, az a bizonyos dal. Aztán valahogy mindig úgy alakul, hogy végül nincs már neki hely. Ami akár jó ómennek, áthidaló kapocsnak is tekinthető. Mert az nagyon jó érzés, amikor az ember belefog egy új LP munkálataiba, és van már egy kész száma.

Zeneszerzőként ekkor debütál Oliver Blume, akit Presser fedez fel. Oliver egyébként német diák, fogorvosnak tanul itt, Magyarországon. Az ő két száma mellett Zorán néggyel készül, ebből kettő kerül föl a korongra. Gerendás Péter is két felvétellel szerepel, Presser hárommal, és ott van még a Leonard Cohen-dal, amit Volt egy tánc címen ismerünk.

A kilencvenes évekre Zorán munkájának kialakul egy újabb rétege. B.Tóth László megkeresésére ‘89-ben műsorvezetést vállal a Calypso rádióban. Péntekenként öt és fél órát tölt egyenes adásban. A mai napig elég sokat készül. Zenei szerkesztője nincs, maga állítja össze a legújabb dalokból válogatását. Szívesen tanul a profiktól, tanácsukat kéri, hálás, ha véleményükkel segítik. Eleinte lámpalázas, de idővel belejön, és – a közvéleménykutatási adatok szerint – a kereskedelmi adó egyik legnépszerűbb műsorvezetőjévé válik.

– A fiamban nem kis hajlam van arra, hogy olyan fajta életet válasszon, amilyet mi élünk – meséli Dusán. – Tehát, amiben van egy adag bohémség és ennek megfelelő esetlegesség és bizonytalanság is. Nem győzöm mondani neki, hogy ebben az értelemben ne vegyen rólunk példát, és mintának amúgy sem vagyunk jók.

Jó utódom, ha azzal játszol,
hogy múltat kutatva mélybe ásol,
egy rég lejátszott korongot találsz.
Szólaltasd meg, és hallgasd végig;
egy nótát hallassz, egy nagyon régit
a helyről, melynek romjai közt állsz.

Gyönyörű hely volt, vagy csak én láttam így,
gyönyörű hely volt.

A doboz házakból ne ítéld meg,
bár nem hirdettük a szürkeséget,
de azt hittük, hogy drágább, ami szép.
És lépten nyomon az a megvakult láda
– mi tévének hívtuk – a kor csodája,
mely múltba látott, s jövőről mesélt.

Igen, ez így volt, vagy csak én láttam így,
igen, ez így volt.

Te majd érted, biztosan érted,
amit én még csak érzek, mert benne élek.
Majd érted, biztosan érted,
mert láthatod, amit én még csak nézek.
Csak akkor vond meg a mérleget,
ha megtaláltad a lényeget,
mert ez a dal mégiscsak elfogult üzenet.

A tilalomtáblák azért voltak,
hogy megfékezzék a száguldókat,
s a teknősbéka többszáz évig élt.
Legyőztünk ezernyi régi gátlást
annyi mindent legyőztünk, de főleg egymást,
és tiszteltük az ősök énekét.

Igen, ez így volt, vagy csak én hittem így,
igen ez így volt.

A megváltó álmokból annyi maradt,
mint computer-agyban egy újlenyomat,
mert elhittük a józanság hitét.
Beszéltünk magányról, küldetésről,
jeleket szűrtünk ki csillagfényből,
hogy elfedjük a közvetlen veszélyt.

Igen, ez így volt, vagy csak én láttam így,
igen ez így volt.

Ha primitív tárgyba akad a kezed;
egy doboz és rajta hat húr rezeg,
bánj vele gyöngéden barátom,
mert megtaláltad a gitárom...

Hallgatom a dalt, és azt gondolom, hogy ez lesz a könyv vége.

• Negyvenes évek	• Ötvenes évek	• Hatvanas évek

• Hetvenes évek	• Nyolcvanas évek	• Kilencvenes évek